Tudomány a századfordulón nemzetközi tudományos kitekintéssel – Az mta200.hu akadémiatörténeti sorozata (7. rész)

„[a]z Akadémiák Associatója már elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki, ha megadja az impulsust fontos nemzetközi tudományos vállalatokra...”[1]

Az egyre inkább pluralizálódó, módszertanukat tekintve is egyre szofisztikáltabbá váló, empirikus alapokon építkező, visszaigazolható kutatási eredményeket produkáló természettudományok és a társadalmi folyamatokat és (válság)jelenségeket elemző társadalomtudományok – a kortársak percepciója szerint is – egyre jelentősebb hatást gyakoroltak a mindennapi életre. A tudományosság a 19. század során Európában és Észak-Amerikában kiépülő és ideálisnak tekintett modelljei a modern társadalmakban szoros összefüggésben álltak többek között például a kapitalista átalakulás, a globalizáció, az indusztrializáció és az urbanizáció folyamataival.

A 19. század során, a hagyományos struktúrákat még sokáig őrző, például brit vagy amerikai tudományszervezési modellek mellett, amelyek jelentősebb szerepet szántak az elitoktatásnak és a tudományművelés decentralizáltabb formáinak, a német egyetemi tudományosság emelkedett ki eredményeit és társadalmi, gazdasági és kulturális hatásait tekintve is, különösen a természettudományok fejlődése szempontjából. A jelentős autonómiát élvező német egyetemek olyan oktatási és kutatási modellt dolgoztak ki, amelyben egyrészt jelentős hangsúly került a kísérleti alapú, laboratóriumi kutatásra, másrészt a gazdasági-politikai szférával való szoros együttműködésre. Ennek eredményeképp Németország az 1890-es évekre már vezető szerepet játszott többek között az olyan területeken, mint a farmakológia, a bakteriológia, az agrokémia vagy a kísérleti élettan. Ám azzal párhuzamosan, hogy a tudományművelés egyre jelentősebb mértékben az egyetemek és az ezek mellett kiépülő kutatóintézetek hatáskörébe került át, szerte Európában felmerült a tudományos akadémiák szerepének, jelentőségének és helyenként akár létjogosultságának kérdése is a tudományos mezőben.

Új korszak

A századforduló időszakára egyre gyakoribb támadások érték a Magyar Tudományos Akadémiát is gyengülő társadalmi kapcsolatai és a tudományokkal szemben támasztott praktikus igényektől való elfordulása miatt. Bár Eötvös József az újjászerveződő Akadémián 1867-ben programadónak tekinthető közgyűlési megnyitóbeszédében az Akadémia számára a társadalmi hasznosságra való törekvés ideálját határozta meg, nagyjából 30 évvel később ezzel ellentétes tendenciák jelentkeztek a tudós testület tevékenységében. Ez teret adott a szervezeten belül és azon kívül megfogalmazott kritikáknak is. Eötvös szerint az MTA feladata, hogy „azoknak, kik tudománynyal foglalkoznak, gyűlpontul szolgálva, a tudomány hézagait és azon irányokat jelöljék ki, melyeket az egyeseknek vizsgálataiban követniök kell”. Ezzel együtt felteszi a kérdést: „vajjon méltánytalan-e azon követelés, melylyel a társadalom napjainkban illy intézetekhez fordúl, hogy ezen irányok kijelölésében a társadalom szükségleteire tekintettel legyenek?”[2] Az elnök a következő években, 1868-ban és 1869-ben elmondott közgyűlési megnyitóbeszédeit is ennek a kérdésnek szentelte, hangsúlyozva többek között „az új korszakba” lépett Akadémiának a természettudományok művelésében betöltendő vezető szerepét. Ennek értelmében az új területek integrálásával az intézménynek maga mögött kell hagynia az addig szinte kizárólagos – az alapításkor elsődleges célként kitűzött – nyelvművelő és irodalompártoló tevékenységét. Eötvös ezekben a beszédekben reflektált a század második felében az európai tudományosságban is egyre erőteljesebben artikulálódó tendenciákra is, miszerint a tudomány – gazdasági-politikai-társadalmi hatása miatt nyilvánvaló „civilizatorikus” funkciója révén – egyszerre tekinthető nemzeti és nemzetközi érdeknek.

Míg Eötvös József alapvetően jövőbe tekintő, az átalakulást szorgalmazó és az Akadémia szerepének és a tudományos térben elfoglalt helyének újrakeretezését hirdető programpontokat fogalmazott meg beszédeiben, a néhány évtizeddel későbbi közgyűlési megnyitókat már sokkal pesszimistább hangnem jellemezte. A századforduló időszakában elnökként mind a nemzetközi hírű fizikus, Eötvös Loránd, az MTA első tudós elnöke, mind pedig az Eötvös 1905-ös lemondása után megválasztott, korábban gyorsan sikeres politikai karriert befutó, a tudós testületet a leghosszabb ideig, 1905 és 1936 között irányító Berzeviczy Albert beszédei teret engedtek az egyre jelentősebb kritikáknak. Az egyes tudományterületek az Akadémián belüli elsőbbségéről folytatott viták mellett a nemzetközi tudományosságban is egyre inkább előtérbe kerülő dilemma, az akadémia intézményének létjogosultsága, társadalmi szerepe, feladata és küldetése jelentek meg égető kérdésekként.

 A tudományos karrier szempontjából eltérő hátterű elnökök, a természettudományok elsőbbségét hangsúlyozó Eötvös és az MTA nemzeti jellegének és társadalmi kapcsolatainak erősítését szorgalmazó Berzeviczy azonban az Akadémia kapcsolatainak kiszélesítésében és a nemzetközi kooperáció támogatásában közös állásponton voltak.

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetségében

Eötvös 1899-ben még csak szorgalmazta az Akadémia intenzívebb bekapcsolódását a tudományos vándorgyűlések és kongresszusok tevékenységébe, amelyek „[l]ehetővé tévén a tudományok művelői között bizonyos társadalmi összeköttetést és nemzetközi érintkezést, [...] közreműködnek ma sok olyan nagy tudományos feladat teljesítésében, mely az egyesnek erejét fölülmúlja”.[3] Berzeviczy 1906-os, első közgyűlési megnyitóbeszédében már arról számol be, hogy „[s]zerepvivő helyet foglalunk el az Akadémiák Nemzetközi Szövetségében”.[4] És bár ez utóbbi állítás talán túlzásnak tűnhet az MTA a szövetségben 1900 és 1914 között végzett munkájának fényében, az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége (International Association of Academies, IAA) mindenképpen jelentős szerepet játszott egyrészt a magyar tudományosság nemzetközi reprezentációjában és reputációjának növelésében, mind pedig az MTA integrációjában a nemzetközi térbe, ami elősegítette a tudományos információcsere hatékonyságát, a kapcsolatépítést, valamint az új tudományos irányzatok, elméletek hazai adaptációját is.

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének alapításában vezető szerepet játszott a német nyelvterületen működő négy akadémia között 1893-ban létrejött szövetség (Kartell der Akademien / Verband wissenschaftlicher Körperschaften), amelyben a Göttingeni Tudományos Akadémia, a müncheni Bajor Tudományos Akadémia, a berlini Porosz Királyi Tudományos Akadémia és az Osztrák Tudományos Akadémia működött szorosan közre. Kiegészülve a Lipcsében működő Szász Királyi Tudományos Akadémiával, a londoni Királyi Természettudományos Társasággal (The Royal Society of London for Improving Natural Knowledge), a párizsi Francia Tudományos Akadémiával (Académie des sciences), a szentpétervári Orosz Tudományos Akadémiával és a washingtoni Amerikai Tudományos Akadémiával, 1899 októberében a németországi Wiesbadenben hozták létre azt az együttműködést, amely később az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének alapját jelentette. A szövetség, amelynek célja a független nemzeti akadémiák közötti kapcsolatok erősítése, a közös projektek szervezése, támogatása és a tudományos eszmecsere volt, egy olyan időszakban jött létre, amikorra jelentős mértékben felgyorsult a tudománytermelés, és számos kérdés megoldása már csak nemzetközi keretek között volt lehetséges. 1900-ban további 10 intézmény csatlakozott – köztük a Magyar Tudományos Akadémia is. 1914-ig, az első világháború a nemzetközi tudományos együttműködéseket is megakasztó kitöréséig további 5 intézménnyel bővült a csatlakozó akadémiák köre.

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetségéhez csatlakozó intézmények

Mivel a szervezet autonóm nemzeti akadémiák szövetségeként jött létre, meglehetősen decentralizáltan működött: nem volt sem székhelye, sem pedig a pénzügyekért felelős központi irodája. Az intézményes kereteket adó legfontosabb eseménye a háromévente megrendezett közgyűlés volt, amelynek szervezését mindig egy-egy akadémia vállalta magára, amely az azt megelőző években a szervezet ügyvivői szerepét is betöltötte. Az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége fennállása során, 1901 és 1913 között összesen öt közgyűlést folytatott le, és bár 1913-ban, a szentpétervári találkozó alkalmával döntöttek arról, hogy a következő gyűlésre 1916-ban, a berlini Porosz Királyi Tudományos Akadémia új székházában kerül majd sor, az első világháború eseményei meghiúsították a terveket.

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének közgyűlései 1901 és 1913 között

A szervezetet két – humán és társadalomtudományi, illetve természettudományi – szekcióra osztották, a gyűlésekre küldött tagok számát pedig az egyes nemzeti akadémiák belátására bízták. Az alapszabály csupán annyit kötött ki, hogy minden intézmény egy vagy két taggal vehet részt a közgyűlési szavazásokon, attól függően, hogy mi tartozott az adott akadémia profiljába. 1902-ben például, felismerve, hogy a londoni Királyi Természettudományos Társaság nem szavazhat a humán és társadalomtudományi osztály ülésein, ezzel a profillal létrehozták a Brit Akadémiát (British Academy), amely még ugyanebben az évben csatlakozott az Akadémiák Nemzetközi Szövetségéhez.

A szövetség az első világháborút megelőző békeévekben – bár kritikusai, például Arthur Schuster német származású brit fizikus szerint széttagolt működése miatt korlátozottan ért el eredményeket[5] – számos olyan nemzetközi kezdeményezés élére állt, amely egyrészt igyekezett előmozdítani a nemzeti keretek között folyó kutatások közötti könnyebb átjárhatóságot, másrészt olyan vállalkozásokat támogatott, amelyekhez több ország akadémiáinak és kormányainak pénzügyi támogatása és számos tudós együttműködése volt szükséges mind a természettudományok, mind a humán és társadalomtudományok területén. A szövetség a teljesség igénye nélkül olyan globális, de legalábbis európai szintű együttműködéseket igénylő kezdeményezések élére állt – közös kutatási projektek és bizottságok szervezésével –, mint a tudományban használt mértékegységek vagy a nómenklatúrák egységesítése, a Föld mágneses mezejével vagy a légköri elektromossággal kapcsolatos kutatások, szeizmológiai kutatások, vagy éppen a naptárreform és a tudomány hivatalos nyelvére irányuló kérdések és viták megoldása. Ezenkívül számos nagy könyvkiadási projektet kezdeményezett, többek között például a berlini Porosz Királyi Tudományos Akadémia által vezetett, az 1700-ban a porosz akadémia első elnökének kinevezett Leibniz kéziratainak és levelezésének teljes kiadását, az ősi, szanszkrit nyelvű hindu eposz, a Mahábhárata kritikai kiadását vagy éppen az antik görög és latin nyelvű, orvostörténeti vonatkozású kéziratok publikálását és az iszlám enciklopédiájának összeállítását.

Iszlám enciklopédia, szeizmológia, agykutatás

Bár eszmei szempontból a Magyar Tudományos Akadémia a legtöbb kezdeményezést támogatta, és haladásukról a tanácskozásokon részt vevő magyarországi tagok – Goldziher Ignác orientalista 1901 és 1910 között, Than Károly kémikus 1901 és 1907 között, Kőnig Gyula matematikus 1910-ben, Asbóth Oszkár nyelvész és Kövesligethy Radó csillagász, geofizikus 1913-ban – minden alkalommal beszámoltak az Akadémia közgyűlése előtt és az Akadémiai Értesítőben.

Az egyetlen kezdeményezés, amelyet anyagilag is támogattak, az iszlám enciklopédia volt. Ehhez a vállalkozáshoz évi 1000 koronával járultak hozzá.[6] Goldziher Ignác és Than Károly már az 1904-ben tartott londoni közgyűlést követő beszámolójukban szorgalmazták, hogy az MTA tagjai vegyenek részt minél több együttműködésben, az intézmény pedig pénzügyileg is támogassa ezeket. Érvelésük szerint a magyar tudósok csak ennek révén foglalhatnak helyet nemzetközi testületekben, a cselekvő részvétel pedig garantálja az Akadémia reprezentációját is – legalább az európai térben. „Nem állhatunk félre” – fogalmazott a két tudós.

Bár az iszlám enciklopédia kivételével anyagi támogatást sem az MTA, sem a kormány nem folyósított Goldziher és Than felhívására sem, indirekt módon azonban mégis hozzájárultak komoly nemzetközi eredmények eléréséhez, amelyeket a szövetség is elismert. A Nemzetközi Geodéziai Szövetség (Association internationale de géodésie) képviseletében Sir George Darwin az 1910. évi római közgyűlésen elismeréssel beszélt Eötvös Loránd a gravitáció mérésére vonatkozó, a kutatás számára jelentős előrelépést jelentő módszereiről, másrészt pedig háláját fejezte ki a magyar kormánynak és az Akadémiának a fizikus kutatásának támogatásáért.[7] Mivel a közgyűlések sokkal inkább a már meglévő eredményekkel, folyó és jövőbeli kutatásokkal kapcsolatos tanácskozásoknak adtak helyet, a szövetség által szorgalmazott munka alapvetően független fórumokon és bizottsági keretek között zajlott. 1904 októberében a földrengésekkel kapcsolatos kutatásokra specializálódott albizottság Frankfurt am Mainban tartott ülésén elismerték a Strasbourgban megalakult Nemzetközi Szeizmológiai Társaságot, amelynek 1905-től Kövesligethy Radó töltötte be a titkári posztját közel egy évtizeden át.

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége támogatta a társaság munkáját egy nemzetközi földrengési megfigyelőhálózat kialakításában, és felszólította az egyes akadémiákat arra, hogy lobbizzanak a kormányaiknál az alakuló nemzetközi szervezetbe való belépésért a saját nemzeti intézményeik autonómiájának megtartásával. Kövesligethy az Akadémiai Értesítő lapjain büszkén számol be arról, hogy Magyarország már a felhívást megelőzően, 1904-ben belépett a társaságba évi 1600 márka részvételi díj ellenében: „[b]izonyára megelégedéssel veszi a M. Tudományos Akadémia és általa az Akadémiák nemzetközi szövetkezete, hogy hazánk az első államok közül való volt, mely a nemzetközi tudományos együttműködést egy újabb téren lehetségessé tenni segítette”.[8]

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének másik, Magyarország szempontjából jelentős kezdeményezése az agykutatás támogatása volt, amelyet a századforduló időszakában – az orvostudomány területéről szinte kizárólagosan – a zászlajára tűzött, olyan tudósok támogatásával, mint Schaffer Károly ideg- és elmegyógyász vagy Lenhossék Mihály anatómus, a budapesti egyetem professzorai. Lenhossék 1903-ban vett részt Londonban a következő évi közgyűlést előkészítő választmányi ülésen, ahol a lipcsei Szász Királyi Tudományos Akadémia küldötteként Wilhelm His anatómus vetette fel olyan kutatóintézetek felállításának szükségességét, amelyek az agy és az idegrendszer anatómiájával, fiziológiájával és patológiájával foglalkoznak a már létező bécsi és berlini intézetek mintájára. Lenhossék – egyetértve a lipcsei professzor felvetésével – egyrészt felszólítja a Magyar Tudományos Akadémiát egy hazai intézmény megszervezésére és támogatására, másrészt pedig kihasználja az alkalmat arra, hogy a nemzetközi térben szerzett tapasztalatok nyomán a hazai kutatások irányában is kritikát fogalmazzon meg. Véleménye szerint ugyanis a századfordulón uralkodó módszertani pluralizmus és az, hogy mind a kutatóorvosok, mind a klinikusok foglalkoznak agy- és idegrendszeri kutatásokkal, teret adnak a „felületességnek” és a „dilettantizmusnak”.[9]

Az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége, amelynek mind közgyűlésein, mind pedig a szövetség által támogatott bizottságok munkálataiban a Magyar Tudományos Akadémia képviselői tevékenyen részt vettek, teret adott egyrészt az intézményi reprezentációnak, a magyarországi kutatási eredmények becsatornázásnak a nemzetközi térbe és a hazai tudósok bekapcsolódásának olyan nemzetközi projektekbe és kezdeményezésekbe – például a szeizmológiai vagy neuroanatómai és -fiziológiai kutatások terén –, amelyek jelentős mértékben előmozdították az MTA és általa a magyar tudományosság nemzetközi tudásáramlásban játszott szerepét. Bár a szövetség az első világháború kitörésével megszűnt, mint az egyik első és legjelentősebb tudománydiplomáciai projektet a két világháború közötti időszakban a Nemzetközi Kutatási Tanács (International Research Council, IRC, 1919–1931) és a jogutódjaként létrejött Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (International Council of Scientific Unions, ICSU) folytatta, amely 1998-tól Nemzetközi Tudományos Tanácsként (International Council for Science, ICSU) működik tovább. A szervezetnek a Magyar Tudományos Akadémia 1931 óta tagja.

Felhasznált irodalom

Alter, Peter: The Royal Society and the International Association of Academies, 1897–1919. Notes and Records of the Royal Society of London 34. évf. (1980) 2. sz. 241–264.

Bowler, Peter J. – Pickstone, John V. (eds.): The Cambridge History of Science. Volume 6. The Modern Biological and Earth Sciences. Cambridge, 2009.

Crawford, Elizabeth: Nationalism and internationalism in science, 1880–1939. Four studies of the Nobel population. Cambridge, 1992.

Gierl, Martin: Geschichte und Organisation. Institutionalisierung als Kommunikationsprozess am Beispiel der Wissensakademien um 1900. Göttingen, 2004.

Nye, Mary Jo (ed.): The Cambridge History of Science. Volume 5. The Modern Physical and Mathematical Sciences. Cambridge, 2002.

Pach Zsigmond Pál (főszerk.): A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada: 1825–1975. Budapest, 1975.

Porter, Theodore M. – Ross, Dorothy (eds.): The Cambridge History of Science. Volume 7. The Modern Social Sciences. Cambridge, 2003.

Szilágyi Adrienn (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai. Budapest, 2003.

[1] Jelentés az Akadémiák szövetségének 1903. évi gyűléséről. (Előterjesztette Lenhossék Mihály r. t. a június 22-iki összes ülésen.) Akadémiai Értesítő, 1903, 14. évf., 11. sz., 613–621; itt: 621.

[2] Elnök Báró Eötvös József beszéde. In: A Magyar Tudományos Akadémia 1867. januarius 31. tartott ünnepélyes közülésének hivatalos tárgyai. A M. Tudom. Akadémia Évkönyvei XI. kötetének VIII. darabja. Pest, 1867, 3–6; itt: 5–6.

[3] Elnöki megnyitó beszéd. B. Eötvös Loránd akadémiai elnöktől. (Előadta a május 7-iki közülésen.) Akadémiai Értesítő, 1899, 10. évf., 6. sz., 265–270; itt: 270.

[4] Elnöki megnyitó beszéd. Berzeviczy Albert akadémiai elnöktől. (Előadta a márczius 25-én tartott közülésen.) Akadémiai Értesítő, 1906, 17. évf., 4. sz., 219–229; itt: 225.

[5] Vö. Schuster, Arthur: International Cooperation in Research. Science, New Series, 1913, 27. évf., 958. sz., 691–701.

[6] Jelentés az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének 1913. május 11-étől 18-áig Szent-Pétervárott tartott ötödik közgyűléséről. Akadémiai Értesítő, 1913, 24. kötet, 8–9. sz., 492–505, itt: 501.

[7] Jelentés az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének 1910. május 9–15. Rómában tartott IV. nagygyűléséről. (Írta és 1910. június 13-án fölolvasta Goldziher I. rt.) Akadémiai Értesítő, 1910, 21. évf., 8–9. sz., 417–424; itt: 418–419.

[8] Jelentés Magyarországnak a földrengéskutató nemzetközi szövetkezetbe való belépéséről. (Előterjesztette Kövesligethy Radó lt. a decz. 12-iki ülésen.) Akadémiai Értesítő, 1905, 16. évf., 10. sz., 481–482; itt: 482.

[9] Jegyzőkönyvi mellékletek. I. Jelentés az Akadémiák szövetségének 1903. évi gyűléséről. (Előterjesztette Lenhossék Mihály r. t. a június 22-iki összes ülésen.) Akadémiai Értesítő, 1903, 14. évf., 11. sz., 613–621.