Tudós társiasság és akadémiaalapítási törekvések a 18. századi Magyarországon – Az mta200.hu akadémiatörténeti sorozata (2. rész)

„Akkor közelíttünk majd […] a tökélletességhez, ha több tudós Magyarok Nyelvünknek ’s Tudományainknak elő-mozdíttására Társaságot szereznek...”[i]

Hazánkban a 18. század folyamán nem alakultak ki aktív, a változó igényekre gyorsan és hatékonyan reagálni képes, tudománypártoló nemesi udvarok, polgári szervezetek vagy magánszemélyek által szponzorált tudományos kutatóműhelyek, sem részcélok megvalósítására egy szűkebb literátusi kört egyesítő tudós társaságok. A bécsi központi államvezetés által támogatott, valamennyi korabeli tudományra kiterjedő, nagyszámú, különböző státuszú kül- és belföldi tagsággal rendelkező akadémia alapítására a Magyar Királyság Habsburg Monarchiában elfoglalt sajátos nyelvi, vallási, politikai helyzete miatt még kevésbé volt esély. A tudományos vállalkozás intézményesítése iránti igényt azonban jól mutatják azok a század első felétől megjelenő javaslatok, tervezetek, amelyek változatos tartalommal, lokális vagy regionális hatókörű tudós társaságok vagy a bécsi államvezetés engedélyére számot tartó tudományos akadémia létrehozására irányultak.

A különböző tervezetekben megfogalmazott célkitűzések mögött felsejlő szellemi-kulturális háttér egyértelműen kirajzolja a respublica litterariaként rekonstruálható korabeli magyarországi tudományosságnak az utazás, a gyűjtés és a rendszerezés gyakorlataiban megragadható módszereit, illetve a kiterjedt levelezőhálózatokra épülő, historia litteraria-alapú, többnyire topográfiák, kézikönyvek, enciklopédiák és folyóiratok alkotta tudásmegosztó rendszerben rejlő kohéziós, hovatovább intézményteremtő erőket.

A társaság alapítására vonatkozó javaslatok megfogalmazói között voltak nemesek és polgárok, az egyházi és világi értelmiség képviselői, lelkészek és tanárok, egyetemi oktatók és állami hivatalviselők, katolikusok, konvertiták és külhoni egyetemeket megjárt protestánsok. A tervezett társaságok székhelye alapvetően Pozsony és Bécs között oszlott meg, de az 1780-as évektől az egyetem Pestre költöztetése – egy kvázi harmadik fővárost létrehozva – új helyzetet teremtett. Az egyben oktatási-kulturális központként működő Pest ideális színterévé válhatott a változatos alakzatokban szerveződő tudós társiasságnak.

A társaságalapítási és ezekhez kötődő folyóirat-alapítási kezdeményezések ebben az időszakban jellemzően két meghatározó szellemi törekvéshez kapcsolódtak, illetve ezek részeként jelentek meg. Az egyik a Bél Mátyáshoz köthető hon- és államismereti mozgalom volt, amely a 18. század első évtizedeiben bontakozott ki a Pozsonyban működő tudós polihisztor lelkész-tanár kiterjedt levelezőhálózatára és széles körű (adat)gyűjtőmunkára épülő erőfeszítései nyomán. Ez az ország sokoldalú megismerésére, az erőforrások topografikus feltérképezésére, majd a következő generáció feldolgozásában – különösen az 1780-as évektől – kifejezetten természettudományos társaságok létrehozására irányult.

A másik, ugyancsak a 18. század utolsó évtizedeitől kibontakozó törekvést a hagyományközösségként értelmezett nemzeti kultúra jegyében a magyar nyelv művelésének, ezen belül a magyar tudományos szaknyelv megteremtésének igénye jelentette. A tervezetek nyomán megalakult, rövid életű társaságok felolvasóülésein, kapcsolódó, ugyancsak rövid életű folyóirataikban meghatározóak voltak továbbá a korszak tudós társaságaira Európa-szerte jellemző, a humán- és fizikai erőforrások ipari-technológiai, kereskedelmi hasznosítására vonatkozó javaslatok. Ez nem meglepő, ugyanis e szempontok érvényesítése nélkül a bécsi kormányszerveknél az engedélyeztetésnek még csak esélyt sem adtak volna.

Európai minták

A tudomány intézményes jellege a 17. század folyamán az addigi világképet alapjaiban átrendező – az utókor által tudományos forradalomként számon tartott – felfedezések sorát kísérő, radikális szervezeti átalakulások nyomán jött létre. Az 1660-as években megalakult londoni Királyi Természettudományi Társaság (The Royal Society of London for Improving Natural Knowledge) és a francia Tudományos Akadémia (Académie des sciences) mint az újjászerveződő tudományosság csúcsintézményei, egyszersmind a későbbi európai akadémialapítások prototípusai immáron olyan testületekként működtek, amelyek kiváltságlevelét az uralkodó adta ki, és amelyek tagjai az állami bürokrácia különböző területeihez kapcsolódó szakértői feladatokat is elláttak.

Már rögtön az alapítás után tudományos folyóiratokat adtak ki, amelyek a tudományos kommunikáció új eszközeként a könyveknél aktuálisabb információkat tartalmaztak, és a levelezésnél szélesebb körű hozzáférést biztosítottak. 1665-től az angol Philosophical Transactions és vele egyidejűleg a francia Journal des sçavans kínált a legkiválóbb tudós-literátoroknak publikációs lehetőséget. A korabeli Európa tudástérképén az itáliai mintákat követő, reneszánsz típusú nemesi patrónusok vagy más magánszemélyek támogatásától függő társulások sorában előkelő helyet foglalt el az 1652-ben négy schweinfurti orvos által alapított Academia Naturae Curiosorum. Az 1687-től I. Lipót császár nevét viselő intézmény – Leopoldina – a természeti jelenségekkel, elsősorban az orvostudománnyal foglalkozott. Az angol és francia akadémiamodellek mintájára intézményesülő „nemzeti” tudományos akadémiák száma a 18. században látványosan megnőtt. 1701-ben kezdte meg működését a Leibniz tervei nyomán alakult Porosz Királyi Tudományos Társaság, majd ezt követte a szentpétervári (1724), stockholmi (1739), nápolyi (1778), lisszaboni (1779) akadémia, de jelentősebb – esetenként egyetemekhez kapcsolt – tartományi és regionális társaságok is alakultak, így a század végére már mintegy hetven hivatalosan működő tudományos szervezettel számolhatunk szerte Európában.

Meghiúsult tervezetek és rövid életű társaságok

A 18. század első felében született társaságalapítási tervezetek vagy közös munkára hívó kiadványok kivétel nélkül protestáns intellektuális közegben, jórészt magánkezdeményezések nyomán születtek. Bél Mátyás programjának szellemisége érvényesült a késmárki orvos, Fischer Dániel törekvéseiben, aki a „magyar betegségek” természetének kidolgozására, specifikus gyógymódok feltérképezésére szólította fel orvostársait, hasonlóan Loew Károly Frigyes soproni orvoshoz, aki a pannon flóra leírását szorgalmazó felhívással fordult kollégáihoz.

Ugyancsak a honismertető hagyomány és a kormányszervek hivatalos elismertetése iránti igény jelenik meg a Bécsben történetíró-udvari könyvtárosként működő Kollár Ádám 1763. évi tervezetében. A Societas litteraria néven Bécs központtal, levelezési hálózat kiépítésével működtetni kívánt társaság a természethistória, az ökonómia és a történelem művelésére alakult volna. Rendre meghiúsultak az exjezsuita bécsi udvari csillagász-matematikus Maximilian Hell kifejezetten természettudományos orientációjú, a tudományos életet az egész Habsburg Monarchia szintjén újjászervezni szándékozó akadémiatervei is.

A széles látókörű, nagy műveltségű, borkereskedelemből vagyont szerző Karl Gottlieb von Windisch magánkezdeményezésére 1752 és 1762 között – több hosszabb megszakítással – Pozsonyban gyűltek össze a város és a környék egymással baráti kapcsolatokat is ápoló tudósai elsődlegesen a német nyelv és a széptudományok pallérozása céljából. A közel tíz esztendő alatt a társaság (Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften) ülésein a rendelkezésre álló jegyzékek szerint mintegy 84 előadás hangzott el.

A magyar nyelv ügye a század utolsó harmadában került igazán előtérbe: Bessenyei György, a testőr költő francia és német mintára 1779-ben megalapította a Hazafiúi Magyar Társaságot, amelyet a nyelvművelés szolgálatába kívánt volna állítani, s minden más tudomány előbbre jutását magyarrá tételüktől várta, de a társaság végül nem kapott hivatalos jóváhagyást. Ettől eltérő, a magyar nyelvűség és a tudományok univerzumának szintézisét ígérő koncepció bontakozik ki a piarista szerzetes tanár, nyelvész Révai Miklós nagyszabású – végül elakadt, majd csak az 1825. évi országgyűlésen előkerülő – akadémiai tervében. A tudományokat és művészeteket négy osztályba soroló tervezet a korábbiakhoz képest látványos újítása, hogy a tudományok művelését megfelelő infrastruktúra hozzárendelésével (pl. könyvtár, gyűjtemények, régiségtár) tartotta volna elképzelhetőnek.

Regionális körök és magyar nyelvű folyóiratok

Az 1780–90-es években Bécs és Pozsony mellett a Magyar Királyság egymástól távol eső földrajzi régióiban a megerősödő kulturális és iskolaközpontok váltak a helyi literátorok és tudósok többnyire csak rövid életű, egy-egy folyóirat köré szerveződő, inkább önképzőkör-jellegű informális társaságainak színtereivé. E szervezetek közös célkitűzései közé tartozott a területileg szétszórtan, egymástól elszigetelten működő tudósok együttműködésének szervezése, magyar nyelvű publikációk kiadásával a közönségszervezés, olvasásra nevelés, nem utolsósorban a folyóiratok, gyűjteményes munkák és önálló kötetek kiadásához szükséges anyagi háttér előteremtése, nemesi-főnemesi pártfogók megnyerése. Bécsben Görög Demeter és Kerekes Sámuel 1789-től Hadi és Más Nevezetes Történetek címmel kiadott folyóiratukon keresztül szerteágazó kapcsolatokat ápolt a hazai írók köreivel: így Péczeli József lapja, a Mindenes Gyűjtemény köré szerveződő komáromi társasággal vagy az 1788-ban indított Magyar Museumot szerkesztő, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid alkotta kassai magyar társasággal.

Olvasókabinetek és szabadkőműves páholyok

A 18. század utolsó évtizedeiben az intellektuális és társadalmi elit találkozó- és vitatkozóhelyei, a hazai szellemi és irodalmi életet inkább a háttérből szervező társulások voltak az olvasókabinetek és szabadkőműves páholyok. A kétféle szervezet tagsága többé-kevésbé ugyanazokból a körökből került ki: a politikai és tudományos élet reprezentánsai, rangos hivatalnokok, tudós orvosok, jogászok, írók, katolikusok és protestánsok. Az első olvasókör 1781-ben Pozsonyban alakult meg bécsi mintára, majd ezt követték az 1790-es évek elején Pesten, Budán, valamint a vidéki városokban, Kassán, Késmárkon, Lőcsén, Nagyváradon és Kőszegen működő körök. A kabinetek tagsága könyvekre és folyóiratokra fizetett elő, s kiemelt figyelemmel követte a külföldi lapok híreit, megvitatta az aktuálpolitikai eseményeket, csakúgy mint az irodalmi és kulturális élet feladatait.

A szabadkőműves páholyokban meghatározták azokat az aktuális, a politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos és kulturális jelenségeket érintő problémákat és tennivalókat, amelyeket páholymunkák és beszédek formájában igyekeztek kidolgoztatni. Így a következő évtizedek tudományos irodalma valójában a már ezekben a körökben megfogalmazott program szellemében készülhetett.

Hasznosság és nemzetköziség: előtérben a természettudományok

Különös figyelmet érdemel két társaságalapítási próbálkozás. Programjuk egyértelműen a 18. század utolsó harmadára tehető, göttingeni eredetű, a fogalmi készlet, a módszertani irányelvek és a kritikai beszédmód tekintetében radikális változást jelző új – már a kortársak szóhasználatában is antropológiai fordulatként aposztrofált – tudományszemlélet lenyomata. Az egymásra épülő és utaló tervezetek közül időben az első Joseph Jacob Winterl, a pesti egyetem kémia- és botanikaprofesszora nevéhez köthető. Winterl programját az az 1784. március 13-án elhangzott köszöntőbeszéd tartalmazza, amely a létrehozni kívánt Magyar Tudós Társaság (Hungarische Gelehrte Gesellschaft) első ülésén hangzott el. Winterl beszédében Linné rendszer- és nevezéktanának kritikája kapcsán a német nyelvművelésre, a német szaknyelv megújítására buzdítja professzortársait. A társaság alapító tagjainak neve nem szerepel a szövegben, de tekintettel arra, hogy beszédét professzortársaihoz intézte, feltételezhető, hogy a tagság elsődlegesen ebből a körből került ki. A beszéd a társaság működését dokumentálni, az új felfedezéseket havi rendszerességgel bel- és külföldön népszerűsíteni kívánó, német nyelvű folyóiratban jelent meg. A folyóiratnak azonban csak ez az egyetlen száma látott napvilágot, s ugyanígy nincs nyoma annak sem, hogy a társaság további üléseket tartott volna.

A másik, 1802-ből származó, szintén nyomtatásban is kiadott, a bécsi hatóságok hivatalos engedélyének megszerzésére törekvő, Ungrische Gesellschaft für Naturkunde, Ökonomie und Medizin elnevezésű szervezet létrehozására irányuló tervezet szintén a pesti egyetem professzori körében készült. Szövegének stílusa, a fogalomhasználat, a nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésére vonatkozó utalások arra engednek következtetni, hogy a fő kezdeményező a göttingeni egyetem egykori diákja, a nyugat-magyarországi német evangélikus családból származó Ludwig von Schedius, a pesti egyetem esztétika- és klasszikafilológia-professzora volt. Rajta kívül a társaság alapító tagjai között Winterl, az egyetem fizika- és geometriaprofesszorai, Franz von Schraud orvosprofesszor, a nagy magyar botanikus Kitaibel Pál, Festetics János mint pártoló arisztokrata, valamint Kulcsár István tudományszervező-szerkesztő szerepeltek. Mindkét program egy közös szemléleti és módszertani keretbe ágyazva, a társadalmi és gazdasági hasznosíthatóság szempontjainak szem előtt tartásával jelöli ki a művelni kívánt tudományterületek körét: általános természethistória, zoológia, botanika, kémia, fizika, medicina, alkalmazott matematika, mineralógia, technológia és (mező)gazdálkodás tudományaként értelmezett ökonómia.

Míg Winterl programja alapvetően az egyes tudományok művelésének módszertani kérdéseivel, a korábbi hasonló próbálkozások – kivált az általa igen pozitívan értékelt Fischer Dániel-féle tervezet - meghiúsulásának okaival foglalkozik, addig a Schedius-féle tervezet nagyobb részét a szervezeti feltételek és feladatkörök részletes szabályozása, az infrastrukturális és publikációs háttér pontos körvonalazása és a remélt alapítványi-támogatói tőke felhasználásának lehetőségei alkotják. A publikációk terén egy latin nyelvű negyedéves periodikával, valamint egy latin és német nyelvű társasági évkönyvvel (Acta Societatis) számolt, amelyeket minden évben a társasági ülésekről szóló latin jegyzőkönyvek és a társaság alapítóit, támogatóit, rendes és levelező tagjait feltüntető jegyzék egészített volna ki. A társaság novembertől márciusig heti rendszerességgel tartotta volna üléseit, ahol a medicina művelőitől például orvosrendészettel, epidemikus és endémikus betegségek észleleteivel és általában új gyógymódok felfedezésével és alkalmazásával kapcsolatos témákban vártak volna előadásokat. Az infrastrukturális háttér vonatkozásában figyelemre méltó, a korábbiakhoz képest új elem, hogy az alapítók a kísérletek végrehajtásához saját laboratórium, szakkönyvtár és a londoni „Rumford Intézet” (Royal Institution) mintájára kialakítandó, kémiai és fizikai eszközökből álló kollekció, valamint saját természethistóriai gyűjtemény létrehozását tervezték. Miként a Winterl-féle kezdeményezés, úgy az 1802-es tervezet is első renden elakadt a bécsi kormányszerveknél.

***

A fentiekben taglalt számos elakadt vagy meg nem valósult 18. századi és századfordulós próbálkozás után valójában csak az 1825-ben Pesten alapított Magyar Tudományos Akadémia bizonyult életképesnek, amelynek létrehozásában a tudományos célkitűzések mellett a nemzeti szempont is döntő szerepet játszott. Ezért kezdettől fogva a bölcseleti diszciplínák, a filozófia, az irodalom és a történelem művelőinek volt meghatározó szerepük. Az akadémiának volt számos orvos és természettudós tagja, de az ez irányú magyarországi kutatások és az orvosi praxis hatékony előmozdításának, az európai meghatározó tudásáramlási hálózatokba való aktív bekapcsolásának feladatát egy ideig még az 1841-ben létrehozott Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesülete volt képes többé-kevésbé ellátni.

Felhasznált irodalom

Balogh Piroska: Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz. Debrecen, 2007.

Benedek Klára: A Jénai Ásványtani Társaság magyar tagjai. Levelek a magyar felújulás szellemi életének történetéhez. Bp., 1942.

Duka Zólyomi, Norbert: Die Leopoldinische Akademie und die ungarländische Medizin und Naturwissenschaft bis zum Ende des 18. Jahrhunderts. Acta historica Leopoldina, 1980, 13.: 51–101.

Futaky István: Göttinga. A göttingeni Georg-August-Egyetem magyarországi és erdélyi kapcsolatai a felvilágosodás idején és a reformkor kezdetén. Bp., 2007

H. Balázs Éva: A szabadkőművesség a 18. században. Világosság, 1977, 4.: 216–223.

Kókay György: A magyar sajtó története I. 1705–1848. Bp., 1979.

Kókay György: Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra. Bp., 2000 (Historia Litteraria, 8.)

Learned Societies, Freemasonry, Sciences and Literature in 18th-Century Hungary. A Collection of Documents and Sources. Edited by Réka Lengyel and Gábor Tüskés. Preface and commentary by Réka Lengyel. Bp., 2017.

McClellan, James E.: Science Reorganized: Scientific Societies in the Eighteenth Century. New York, 1985.

Roche, Daniel: Le siècle des lumières en province: Académies et académiciens provinciaux, 1680–1789. 2 vols. Paris, 1978.

Szelestei N. László: Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon 1690–1790. Bp., 1989.

Tarnai Andor: Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéből. Szerk. Kecskeméti Gábor. Bp., 2004 (Historia Litteraria, 16.)

Thimár Attila: Az irodalmi intézményrendszer kialakulása Magyarországon 1790: „Több tudós magyarok egybeállván a nyelvnek s tudományoknak előmozdítására társaságot szerveznek”. In: A magyar irodalom történetei I. Főszerk. Szegedy-Maszák Mihály. Szerk. Jankovits László – Orlovszky Géza. Bp., 2007, 643–655.

Vierhaus, Rudolf: Die Organisation wissenschaflicher Arbeit. Gelehrte Sozietäten und Akademien im 18. Jahrhundert. In: Die Königlich Preußische Akademie der Wissenschaften zu Berlin im Kaiserreich. Hrsg. Jürgen Kocka. Mitarb. Rainer Hohlfeld - Peter Th. Walther. Berlin, 1985, 3–21. (Interdisziplinäre Arbeitsgruppe Berliner Akademiegeschichte im 19. und 20. Jahrhundert, Bd. 7.)

V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. Századok, 1968, 102., 1–2.: 90–144.

[i] Magyar Museum. Első Negyed. Bé-vezetés. Pünköst’ Hav. 1^ső napja 1788. Kiadta: Első folyóirataink: Magyar Museum I. S. a. r. Debreczeni Attila. Debrecen, 2004, 13.