Az MTA a politika erőterében a második világháború idején – Az mta200.hu akadémiatörténeti sorozata (8. rész)

A tudomány és a politika elválasztása még demokratikus keretek között sem valósítható meg maradéktalanul, azonban egy kifejezetten antidemokratikus, autoriter szisztémában erre még kevesebb lehetőség van.
Az tehát, hogy a Horthy-korszakban a Magyar Tudományos Akadémia harmonikus kapcsolatot tartott fent az alapvetően, de nem kizárólagosan konzervatív politikai hatalommal, nagymértékben a korabeli politikai rendszer jellegéből és a korszak államcentrikus gondolkodásmódjából következett. Az MTA-tagok között nem kevés olyan személyt találunk, aki politikai szerepet töltött be, néhányan ráadásul magas szinten. A személyi összefonódások a politikai tevékenységet bizonyítják. A tudós testület tagjai között voltak, akik nem kívánták a politikai elkötelezettségüket – a tudományos életben betöltött szerepük javára – háttérbe szorítani. Ezek a megállapítások vonatkoznak úgy a korszak első éveire, mint a Bethlen István nevéhez köthető konszolidációs időszakra, az 1930-as évekre és a második világháború periódusára.

Az MTA tevékenységét sem hagyta érintetlenül a Gömbös Gyula kormányfősége idején kezdődő belpolitikai jobbratolódás, ahogyan a náci Németország megerősödése és a nemzetközi légkör megváltozása sem. Az Akadémia működését továbbra is meghatározta az a konzervatív mentalitás, ami Berzeviczy Albert 1936-ig tartó elnökségét jellemezte (utódja József Ágost főherceg lett), de érezhető változásokra is sor került, amelyek két irányban voltak tetten érhetők. Egyrészt a belpolitikai folyamatok ellensúlyozása érdekében – a tagfelvétel és a díjak adományozása során – mérsékelt nyitás történt a polgári demokrata, baloldali irányzatok felé, amelyektől az Akadémia addig határozottan elzárkózott, másfelől egyes jobboldali tudósok politikai szerepvállalása radikálisabbá vált.

Az MTA tehát egyrészt szembefordult a jobbratolódás folyamatával, a totalitárius jobboldal megerősödésével, másfelől az intézményen belül is érezhetővé vált a közhangulat megváltozása. Összességében azonban a Magyar Tudományos Akadémia a fennálló politikai és társadalmi berendezkedés, az alkotmányos, a konzervativizmustól fokozatosan eltávolodó rendszer támogatója maradt.

A megváltozott közhangulatot jelezte, hogy a totalitárius jobboldal, különösen a Magyar Megújulás Pártja – Imrédy Béla pártja – rendszeresen támadta az Akadémiát, hangoztatva, hogy „őrségváltás”-ra van szükség az MTA arisztokratikus, elitista szemlélete, magas átlagéletkora, elavultnak tartott szervezete és a társadalomtól való elzárkózása miatt. 1940 tavaszán, amikor Bethlen István volt miniszterelnöknek ítélte oda az MTA az Unghváry László-alapítvány díját, az Új Magyarság részletesen foglalkozott a történtekkel. A díjat azok kaphatták meg, akik a magyarság ügyének nagy szolgálatot tettek. Az imrédysta napilap újságírója, Oláh György nem meglepő módon vitatta, hogy a volt kormányfő méltó lenne a kitüntetésre. Nemcsak Bethlen István, hanem az MTA működését is kritika alá vonta: „Mi úgy tudjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát egy újjászülető fiatal nemzeti társadalom, egy új, fiatal reformvággyal tele nemzeti szellem számára alapították. […] Hová enyészett ennek a magas köztestületnek a nemzet egyetemével való mély kapcsolata?” Oláh azt javasolta, hogy a díjat az MTA Gömbös Gyula politikai örököseinek ítélje oda. Mályusz Elemér, az MTA levelező tagja 1941 végén, 1942 elején kritikus elemzést közölt a magyar történettudomány állapotáról, amelyben komoly kritikát fogalmazott meg az MTA kapcsán is. Nem meglepő, hogy az imrédysta Egyedül Vagyunk hasábjain jelentek meg az írásai. Mályusz álláspontjára – az MTA vezetése és a konzervatív, mérsékelt jobboldal nevében – a filozófus Kornis Gyula reagált.

Érdekesség, hogy Szálasi Ferenc pártja és sajtója nem csatlakozott az Akadémia jobboldali kritikusaihoz. Az viszont nem meglepő, hogy az említett politikai változások eredményeként a korszak végén – az 1920-as évekkel ellentétben – a szociáldemokratákat már nem találjuk az MTA kritikusai között.

A Kállay-kormány külpolitikai törekvései, amelyek a Németországtól való eltávolodást és az angolszász hatalmakkal való kapcsolatfelvételt célozták úgy, hogy a német megszállásra ne kerüljön sor, az MTA működésére is kihatottak. Az MTA összes ülése 1943. március 29-én arról döntött, hogy a kiadványai a jövőben francia nyelvű összefoglalót is tartalmazzanak. A Genfben létrehozott Magyar Tájékoztató Könyvtárba az Akadémia is megküldte az idegen nyelvű köteteit. 1943-ban a tagok közé választották Kodály Zoltánt és Tamási Áront, amit a már említett nyitás folytatásaként, a háború és a náci hegemónia elleni állásfoglalásként is értelmezhetünk. Ezt mondhatjuk Márai Sándor taggá választása esetében is, aki 1943. december 6-án tartotta székfoglaló előadását. Pais Dezső osztályelnök köszöntő beszédében kijelentette: „mikor az életet, mindenekfelett a magyar életet szolgálni akarjuk, nem igazodhatunk előítéletektől, előhangulatoktól idomított, merevített életformák után. Hol volna a világ, hol volnának az emberi és nemzeti kultúrák, ha a tudomány és művészet a mindenkori közvélemény után baktatna, és nem újabb és helyesebb közvélemények számára igyekeznék törni az utat?” Kijelentését az magyarázza, hogy a totalitárius jobboldal ismét támadás alá vette az MTA-t, mégpedig Márai megválasztása miatt.

Az író a háború- és náciellenes tartalmú Röpirat a nemzetnevelés ügyében című munkája miatt került a célkeresztbe. A Nobel-díjas tudós, az MTA rendes tagja, Szent-Györgyi Albert is a háborúellenes értelmiségiek számát gyarapította. Határozottan elutasította a háborút, a nemzetiszocialista ideológiát és az antiszemitizmust. Felszólalt a tudományos kutatás szabadsága mellett. Nézetei nem voltak ismeretlenek a korabeli Magyarországon. 1943. februári isztambuli küldetése, amelynek során kapcsolatba lépett brit diplomatákkal, szintén nem maradt titokban.

Az MTA vezetésének politikai helyezkedését jelezte az 1943. évi nagyjutalom ügye is. Az illetékes bizottság Hóman Bálintot javasolta a jutalomra, a Magyar Történet című, Szekfű Gyulával közösen írt munkájáért. Moór Gyula azonban kifogást emelt Hóman kitüntetésével szemben. Hangsúlyozta, hogy a történész politikai tevékenysége miatt érdemi tudományos tevékenységet több mint egy évtizede nem végzett. Kitért a társszerzőség problémájára is. A jogtudós formai érveket használt, de álláspontja nem volt mentes a politikai indítékoktól. Hóman helyett Szekfű Gyulát javasolta a bizottságnak, akinek 1942-ben jelent meg az Állam és nemzet című könyve. Végül 18:12 arányban a döntéshozók Szekfű Gyulának ítélték a díjat. Jelképértékű, hogy Hóman és Szekfű szembeállítására került sor, mivel egyikük addigra a németbarát háborús külpolitika elkötelezett támogatójává, másikuk pedig annak kritikusává vált. Hóman a politikai színtér jobb-, Szekfű pedig baloldalán foglalt helyet.

Az MTA illetékesei az adott helyzetben így nemcsak két történész munkásságát értékelték, hanem politikai téren is állást foglaltak. Ezt a döntést József Ágost főherceg nem akadályozta meg, a kialakult vitához nem is szólt hozzá, pedig akkor már ő maga is a háborúpárti közéleti szereplők közé tartozott. Ahogyan Orsós Ferenc is, aki a kórbonctan és a törvényszéki orvostan nemzetközi szinten elismert képviselője volt, de magyarországi közéleti tevékenysége során számos szélsőséges kijelentést tett a hazai zsidóságról. Mindezekből jól látható, hogy az MTA-nak nem volt egységes álláspontja a zsidók diszkriminációját, a világháborút, a magyar katonai részvételt és a náci Németország melletti elköteleződést illetően. A politika és a tudomány így e téren is összekapcsolódott. (Természetesen nem tehető egyenlőségjel az MTA mint intézmény, annak vezetői és a tudós testület tagjai közé.)

A német megszállást követően az MTA I. és II. Osztálya szüneteltette működését, míg a III. Osztály nem. A Sztójay-kormány által elfogadott zsidóellenes rendeletek kizárták a zsidókat az értelmiségi munkakörökből. Augusztus közepén a kormányzó saját kezdeményezésére közel ezer személy mentesítését kérte, amit később a Lakatos-kormány jóváhagyott. Közöttük voltak MTA-tagok is, így például Alföldi András régész, Mahler Ede csillagász, Fellner Frigyes közgazdász, Fejér Lipót és Riesz Frigyes matematikusok.

Fontos kérdés, hogy az antiszemitizmus miként befolyásolta a zsidó származású tudósok pályafutását. A zsidóellenes jogszabályok több zsidó honfitársunk karrierjét törték ketté, nem is beszélve azokról, akik munkaszolgálat vagy az 1944-es deportálás áldozatai lettek. Steiner Lajos meteorológus, geofizikus és Mauther Nándor vegyészmérnök a zsidóüldözés miatt lettek öngyilkosok 1944 tavaszán. Mindketten az MTA levelező tagjai voltak. Steinert még 1917-ben, Mauthnert 1934-ben választották be a testületbe. Fellner Frigyes az MTA rendes tagja 1945 elején Mauthausenben éhen halt. Az áldozatok között jóval több volt a zsidó gyökerű tudós, de csak kevesen voltak az MTA tagjai. 1919 és 1944 között ugyanis csupán két zsidó vallású tudós került be a Tudományos Akadémia tagjai közé: Haar Alfréd matematikus 1931-ben és Mauthner Nándor. Rajtuk kívül hárman úgy lettek MTA-tagok, hogy a megválasztásuk előtt már kitértek, vagy esetleg ezt már a szüleik megtették, mint Alföldi András, Korányi Sándor orvos és Möller István építész esetében. Velük együtt tehát 5 tudósról van szó. A Horthy-korszakban a tagok között 25 zsidó származású tudós azonosítható, akiknek túlnyomó többségét, 20 főt 1919 előtt választották meg. Megállapítható, hogy 1919 és 1944 között jóval kevesebb zsidó lett tag, mint a dualista Magyarországon. Számszerűsítve: 1892 és 1917 között körülbelül négyszer annyian kerültek be a tudós testületbe (21 fő), mint a Horthy-korszak negyedszázada alatt. Kétségtelen, hogy a trianoni békeszerződés eredményeként 1910-hez képest a hazai zsidóság lélekszáma megfeleződött. Az MTA-taggá választott zsidók aránya azonban körülbelül 75%-kal esett vissza.

A nyilas hatalomátvétel után József Ágost főherceg a háború folytatására és Szálasi Ferenc támogatására szólította fel a társadalmat. Erre nem a hungarizmussal való azonosulás, hanem a Szovjetuniótól és a bolsevizmustól való félelme miatt került sor. A második világháború után Hóman Bálintot, József Ágost főherceget és Orsós Ferencet kizárták az MTA tagjai közül németbarát és háborúpárti politikai tevékenységükre hivatkozva.

Válogatott irodalom

Gali Máté: Berzeviczy Albert. A márványarcú miniszter. Budapest, 2017.

Glatz Ferenc: Az Akadémia két világháború közötti történetéhez. Magyar Tudomány 77 (1970) 12: 873–880.

Hargittai István: Terebélyes folt a magyar tudományosság történetében. Múlt és Jövő 28 (2017) 3: 102–124.

Hargittai István: Kínos igazság – az MTA történetéről. Magyar Tudomány 179 (2018) 3: 435–442.

Juhász Gyula: A szellemi élet és az Akadémia a harmincas években és a háború alatt. Magyar Tudomány 99 (1992) 9 :1047–1051.

Ladányi Andor: A VKM listái. Tudósok mentesítése a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alól. Magyar Tudomány 101 (1994) 7: 873–878.

Nagy Péter Tibor: Történetszociológiai megjegyzések Hargittai István írásához, avagy alkalmazott-e antiszemita diszkriminációt az MTA? Magyar Tudomány 179 (2018) 6: 915–923.

Nánay Mihály: Habsburg József főherceg. A katona és a politikus: 1914–1924. Budapest, 2018.

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták. Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója. Budapest, 2013.

Püski Levente: Szakemberből politikus. Hóman Bálint. Történelmi Szemle 53 (2011) 2: 215–233.

Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, 2011.

Szabadfalvi József: Moór Gyula, az MTA egykori megbízott elnöke. Magyar Tudomány 102 (1993) 11: 1392–1397.

Szabolcsi Miklós: Tagok, díjak, eszmék. Magyar Tudomány 101 (1992) 8: 928–934.

Szekér Nóra: Fedőneve: Marslakó. Világhírű magyar tudósok állambiztonsági megfigyelése. Budapest, 2023. (Modern magyar történelem)

Tasiné Csúcs Ildikó: Szent-Györgyi Albert, a tudós politikus. Budapest, 2023.

Tilkovszky Lóránt – Kosáry Domokos – Vekerdi László – Makkai László: A Magyar Tudományos Akadémia az ellenforradalmi korszakban (1919–1945). In: A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975. Főszerk. Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1975, 265–345.

Ujváry Gábor: A politikus Hóman Bálint: In: Uő: A harmincharmadik nemzedék. Politika, kultúra és történettudomány a „neobarokk társadalomban”. Budapest, 2010, 59–100.

Vizi E. Szilveszter: Az „Orsós-ügy”, avagy a tudós felelőssége. Magyar Tudomány 103 (1994) 3: 326–334.