A Magyar Tudományos Akadémia elnökei: Berzeviczy Albert (1905–1936)

A Magyar Tudományos Akadémia élén a leghosszabb ideig, 1905 és 1936 között berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Albert állt elnökként. A nevéhez köthető többek között az MTA újjáépítése az első világháborús összeomlás után, valamint azt követően, hogy a Tudós Társaság működését a Magyarországi Tanácsköztársaság idején felfüggesztették. Hosszú és eredményekben gazdag élete során számottevő írói és történetírói munkásságot fejtett ki, az Aragóniai Beatrix magyar királynéról, illetve a neoabszolutizmus koráról közölt művei mindmáig megkerülhetetlennek számítanak.

Berzeviczy, aki anyai ágon Szinyei Merse Pál elsőfokú unokatestvére volt, 1874-ben végezte el a Kassai Királyi Jogakadémiát, majd három évvel később államtudományi doktorrá avatták a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen. Pályája elején a vármegyei közigazgatásban dolgozott, és az Eperjesi Evangélikus Kollégium jogakadémiáján tanított jogtörténetet, nemzetgazdaságtant, illetve politikatudományt. Néhány évvel később azonban politikai pályára lépett: az 1881-es országgyűlési választásokon a liberális kormányzópárt, a Szabadelvű Párt színeiben mandátumot szerzett az eperjesi választókerület képviseletében.

Politikai csillaga gyorsan emelkedett, hamarosan már miniszteri tanácsos, majd államtitkár lett a kultuszminisztériumban. A Budapesti Hírlap 1887-ben azt írta Berzeviczyről, hogy nem „az a gyöngy, mely fölfelé megy a borban, hanem tornász, ki felszalad a létrán. Ügyes ember.” Hét évig volt államtitkár, majd távozása után készítette el terjedelmes oktatáspolitikai munkáját Közművelődésünk és a harmadik egyetem címmel, melyben a budapesti és kolozsvári egyetemek mellett egy harmadik felsőoktatási intézmény megalapítása mellett szállt síkra.

1898-ban az egykori államtitkárt tagjává választotta a hazai irodalmi élet meghatározó fóruma, a Kisfaludy Társaság, melynek az 1900 februárjában lezajlott tisztújításán Berzeviczyt az alelnökévé választották. Négy esztendővel később – immáron gróf Tisza István első kormányának vallás- és közoktatásügyi minisztereként (1903–1905) – a Magyar Tudományos Akadémia kapui is megnyíltak előtte: 1904 tavaszán ugyanis Kautz Gyula az Akadémia II. osztályának tiszteleti tagjává ajánlotta őt. A jogtudós-közgazdász érvelése szerint Berzeviczy jeles politikai szónok, publicista és esszéíró, aki a művészettörténeti és esztétikai munkáiban „alapos tanulmány, kiváló tehetség és szakképzettség bizonyságait szolgáltatta”.

Még abban az évben helyet kapott az MTA igazgatótanácsában is. Az íratlan szabály ugyanis az volt, hogy üresedés esetén a testületben a közoktatási tárcát vezető minisztereket tisztelték meg tagsággal. A december 11-én lezajlott titkos voksolás egyhangú eredményéről Eötvös Loránd akadémiai elnök levélben tájékoztatta Berzeviczyt. Szavai szerint az igazgatótanácsot „e választásban nemcsak azon híven ápolt hagyomány vezette, mely alkotmányos életünk kezdete óta a hazai közoktatás legfőbb intézőjének közreműködését magasztos czéljai elérésében mindenkor biztosítani óhajtotta, hanem kiváltképpen azon nagy érdemek is, melyek irodalmunk és közoktatásügyeink fejlesztése terén Nagyméltóságod nevéhez fűződnek”.

Eötvös hamarosan távozott az elnöki pozícióból, döntése hátterében az MTA-t is elérő politikai viták állhattak. Az Akadémiának gondoskodnia kellett Eötvös utódlásáról. A választás Berzeviczyre esett, aki kitűnő politikai összeköttetésekkel bírt, és a magyar szupremácia feltétlen hívének számított. Többek között egy 1896-ban elmondott beszédében a magyar kultúra „nem szóval hirdetett, de tényekben megnyilvánuló fölénye” mellett tört lándzsát. Azt is hangsúlyozva, hogy nemzeti műveltségünk és kultúránk „ebben az országban nem erőszakos uralomra, de fölényen alapuló uralomra hivatva” van. Ezzel magyarázható, hogy az MTA 1905. november 27-én tartott úgynevezett „elegyes” ülésén őt választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé.

Berzeviczy vélhetően tisztában volt azzal, hogy megbízatásánál elsősorban nem a tudományos teljesítménye számíthatott, mert az elnöki kinevezését követő rövid beszédében önkritikusan – és egyben udvariasan – elismerte, hogy „az Akadémiának fényesebb nevek, nálamnál sokkal érdemesebb tudósok között volt választása”. Szavai szerint elkötelezte magát amellett, hogy vezéreszméje a nemzet nagy kultúrhivatásába vetett rendíthetetlen hite lesz.

A Berzeviczyvel és a Szabadelvű Párttal nem rokonszenvező újságok vitriolos hangvételű cikkeket jelentettek meg az új elnökről. A sápatag bőrszíne, valamint érzelmektől mentes viselkedése okán a „márványarcú ember” néven emlegetett Berzeviczy Albertet azonban nem törték le a negatív hangvételű megnyilatkozások. Hosszú elnöki működése során két területet tartott a legfontosabbnak. Az egyik az Akadémia megbecsültségének növelése volt a magyar társadalom körében, a másik pedig az MTA pénzügyi helyzetének rendezése. Utóbbi tevékenységének köszönhető, hogy Berzeviczy elnökké választásától az első világháborúig eltelt időszakban az Akadémia anyagi lehetőségei folyamatosan javultak.

Ennek az állapotnak az első világháború, valamint a háborús vereségünket követő politikai és gazdasági szétesés vetett véget. Az Akadémia vagyonának értékpapírokban és hadikötvényekben lévő része ugyanis a magas infláció okán értékét vesztette, ezenfelül a papír- és nyomdai árak meredek emelkedése is nehezítette a helyzetet. A bajokat tetézte, hogy az 1919 tavaszán hatalomra került Magyarországi Tanácsköztársaság kultúrpolitikája az Akadémiát „reakciósnak”, a felszámolni kívánt konzervatív-félfeudális világ egyik támaszának ítélte. Ezért 1919. április 14-én a Közoktatásügyi Népbiztosság az MTA működését rendeletileg határozatlan időre felfüggesztette, lefoglalta értékpapírjait, székházát pedig a rendőrséget és a csendőrséget felváltó Vörös Őrség rendelkezésére bocsátotta. Magát Berzeviczyt ellenforradalmi szervezkedés alaptalan gyanúja miatt letartóztatták, és néhány napig a Markó utcai törvényszéki épületben tartották fogva.

A Tanácsköztársaság bukása utáni számonkérések az 1919 augusztusában újrainduló Akadémia működését is érintették. Pekár Gyula író javaslatára osztályonként igazolóbizottságok alakultak azzal a céllal, hogy a tagság kommün alatti magatartását megvizsgálják, és kiderítsék, vannak-e olyanok közöttük, akik „nemzethűség” szempontjából a továbbiakban méltatlanok volnának az MTA számára. A hónapokon át tartó „átvilágítás” végén öt – a proletárdiktatúra alatt jelentősebb szerepet nem játszó – tudóst töröltek a testület tagjainak sorából, néhány más tagot megrovásban részesítettek.

1920-ban Berzeviczy Albert közgyűlési megnyitójában a trianoni békeszerződést a tatárjárással, a 150 éves török uralommal, illetve az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverését követő neoabszolutista időkkel állította párhuzamba. Sebestyén Gyula folklorista indítványára a Magyar Tudományos Akadémia már másfél évvel korábban, 1918 decemberében körlevelet intézett az MTA társakadémiáihoz, amelyben történeti, földrajzi és politikai érvekre hivatkozva szállt síkra a történelmi Magyarország területi egységének védelmében.

A világháborút követő években az MTA anyagi helyzete is megrendült, de 1920 őszén a sajtóban felhívások jelentek meg az Akadémia megsegítésére. Törvényhatóságok, vidéki iskolák diákjai és nagy bankházak egyaránt pénzadományokat ajánlottak fel. Ennek köszönhetően Berzeviczy 1921 májusában, az MTA nagygyűlésén örömmel számolhatott be arról, hogy bő fél esztendő alatt négymillió koronát meghaladó összeg érkezett be, a gyűjtés pedig tovább folytatódik. Az anyagi gondok végül javarészt 1928-ban oldódtak meg, amikor a Tudós Társaság megörökölte az öngyilkosságot elkövetett mágnás, gróf Vigyázó Ferenc közel 29 millió pengős vagyonát.

Berzeviczy elnöksége alatt a művészetek és társadalomtudományok terén, de az MTA szellemiségének egészét tekintve is a Tudós Társaságot alapvetően konzervatív beállítódás jellemezte. Ennek következtében még az irodalmi és művészeti élet konzervatív térfelén is megnövekedett az Akadémián, valamint a hozzá kapcsolódó társaságokon kívüli szellemi fórumok szerepe. Akadémiai elnökként Berzeviczy nemcsak a tudományszervezésre, hanem a saját tudományos pályájára is nagy hangsúlyt fektetett. Az 1905 és 1936 közötti időszakban termékeny és magas színvonalú munkásságot fejtett ki. Fontosabb művei közül említést érdemel az 1908-ban közreadott Beatrix királyné (1457–1508) – Történelmi élet- és korrajz című könyve, ami a királyné kapcsán mindmáig megkerülhetetlennek, az egyik legfontosabb alapvetésnek számít. Magyar nyelven ugyanis ennél jobb és alaposabb áttekintés sem népszerűsítő, sem tudományos jelleggel nem született Beatrixról. A mű a későbbiekben francia, olasz és spanyol fordításban is napvilágot látott.

Az Akadémia vezetése mellett Berzeviczy Albert 1920 és 1936 között elnöke volt a saját kezdeményezésére alakult Korvin Mátyás Magyar–Olasz Tudományos, Irodalmi, Művészeti és Társadalmi Egyesületnek, 1936-ban rövid ideig ő volt a Magyar Pen Club első embere, majd 1923-tól haláláig a Kisfaludy Társaság elnöke. Ha 1905-ben még voltak is kritikus hangok, amiért kinevezték az MTA élére, élete végére általános köztisztelet és megbecsültség övezte.

Részletek A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai című kötetből
(szerk.: Szilágyi Adrienn; Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)

A fejezetet írta: Gali Máté
A teljes fejezet: PDF