A Magyar Tudományos Akadémia elnökei: Erdey-Grúz Tibor (1970–1976)
„A tudomány szerepének rohamos növekedtével a társadalom műszaki, gazdasági és politikai fejlődése oly mértékben meggyorsult, hogy a mai ifjúság előreláthatóan lényegesen más viszonyok között fogja leélni életének java részét, mint amilyenek között nevelkedett.”
Erdey-Grúz Tibort sok évtizedes akadémiai pályafutás után, 1970. február 5-én választotta a közgyűlés az Akadémia elnökévé, és többek között háromszor volt annak főtitkára. Kidolgozója és végrehajtója volt az Akadémia reformjának, oroszlánrészt vállalt a kutatóintézeti hálózat létrehozásában, továbbá sokat tett a hazai felsőoktatás fejlesztéséért is. Tevékenységét óriási munkabírás, következetesség, pontosság jellemezte. Professzorként vegyészek, kémiatanárok és gyógyszerészek több generációját oktatta a budapesti tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem), illetve fél évszázadon keresztül az ő tankönyveiből tanultak fizikai kémiát a diákok Magyarországon. Több nyelven megjelent elektrokémiai könyvei világszerte ismertek. Erdey-Grúz Tibort az 1930-as években megjelent munkái avatták világhírű tudóssá, akinek nevét megtaláljuk a tudománytörténeti munkákban, az alapvető elektrokémiai szakkönyvekben, és cikkeit még napjainkban is idézik.
Erdey-Grúz Tibor a Magyar Királyi Tanárképző Intézet „Gyakorló-Főgymnasium Mintagimnázium” (ma az ELTE Trefort Gyakorló Gimnázium) diákja volt, ahol 1920-ban jeles eredménnyel érettségizett. Visszaemlékezése szerint itt kapta az útravalót tudósi pályájához is: „[…] hálával tartozom a nagy múltú és bátran kezdeményező iskolának a nevelésért, amelyben részesültem, és szeretettel gondolok rá. Nevelésről szólok, és nem csupán oktatásról, mert a legnagyobb szellemi érték, amit kaptam, és ami egész életem alakulására kihatott, az önálló gondolkodás képességének és készségének kifejlesztése, valamint a dolgok reális szemléletének az elsajátítása volt.”
A gimnázium elvégzése után a Budapesti Tudományegyetem (1921-től Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem) bölcsészeti karára iratkozott be fizika szakra, a második évtől a kémia lett a fő szakja. Itt szerzett diplomát, majd summa cum laude eredménnyel doktori oklevelet 1924-ben. Egész oktatói pályafutása alma materéhez kötődött. Miként akkoriban a legtöbb magyar tudós, Erdey-Grúz is németországi tanulmányútra ment, majd hazatérését követően, 1932-ben adjunktussá nevezték ki. Tudományos vizsgálatait az elektrokémia különböző aktuális kérdéseire (elektrokristályosodás, a potenciál kialakulása nemesfém elektródokon, vezetési mechanizmus elektrolitoldatokban és -olvadékokban, elektrokapillaritás, fémek korróziója), illetve a fizikai kémia egyéb területeire irányultak.
Előbb a Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetem intézeti tanára, majd tanszékvezetője, egyetemi tanára és dékánja lett. Eközben Erdey-Grúz akadémiai karrierje is töretlen volt: 1943. május 14-én választották meg az MTA levelező tagjának, majd 1945 nyarán tagja lett a Magyar Természettudományi Akadémiának, ami 1946-ban olvadt be a Tudományos Akadémiába. 1948. július 2-án lett az MTA rendes tagja. Székfoglalójának címe így szólt: A reakciósebesség változása a kontaktkatalizátor mennyiségével. Az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt (1950. december 2.) az egyetemről fizetés nélküli szabadságra ment. Ez a szabadság 1972-ig tartott, amikor is egyetemi tanárként nyugdíjazását kérte. Az előadásait azonban a fizetés nélküli szabadsága alatt is folyamatosan megtartotta, és kutatócsoportjait is irányította. Az egyik fő témája elektródfolyamatok sebességét befolyásoló tényezők vizsgálata maradt.
Erdey-Grúz Tibor nem csupán az Akadémia élén állt: jóval elnöki tevékenységét megelőzően egy ideig az oktatáspolitikában is első embernek számított. 1952 decemberében szovjet mintára létrehozták a Felsőoktatási Minisztériumot, ahol Erdey-Grúz miniszteri kinevezést kapott. 1953 júliusában, Nagy Imre kormányra kerülésekor összevonták a két, oktatásért felelős minisztériumot, és ő az oktatásügy első embereként folytatta munkáját.
Háromszor volt az MTA főtitkára. Az 1970-es közgyűlésen – még főtitkárként – így értékelte az MTA feladatait: „Tudománypolitikánk egyik fontos feladata annak a körültekintő kidolgozása, hogy kutatási kapacitásunkat egyrészt milyen arányban koncentráljuk a társadalmi haladás érdekében a jelenleg legfontosabb feladatokra, és melyek e feladatok; másrészt milyen arányban folyjanak széles területen alapkutatások. […] Abban, hogy a különböző tudományágazatok és kutatási szintek a társadalom számára minél kedvezőbb arányban részesüljenek a kutatási kapacitásból, segíteni fog az új országos távlati tudományos kutatási terv, amelynek kidolgozásában nagy feladat vár az Akadémia minden részlegére.”
Erdey-Grúz Tibort 1970. február 5-én választotta a közgyűlés az MTA elnökévé, és egyúttal elfogadták az új szervezeti felépítést is. Az új elnök az új helyzetben is a tőle megszokott lendülettel látott munkának. Az 1971–1974-es időszakban a kutatóhálózat korszerűsödött és bővült, de az extenzív fejlesztés időszaka lezárult. A Magyar Tudományos Akadémia keretében 44 kutatóintézet, 25 tanszéki kutatócsoport, 11 munkaközösség működött. A költségvetés összege az 1968. évi 425,7 millió forintról 1971-re 537,4 millió forintra emelkedett. A tényleges létszám – a szerződéses munkák terhére foglalkoztatottakkal együtt – 5118 főről 6429 főre nőtt. Három év alatt 776 millió forintot fordítottak beruházásokra, ebből 376 milliót építkezésre. A legnagyobb beruházás a Szegedi Biológiai Kutatóközpont volt.
Jelentősen nőtt a fiatal kutatók száma, a harminc éven aluliak az összes kutató létszámának 30%-át érték el. A nyugati világban lezajló események hatására ekkor kezdtek nálunk is foglalkozni az ifjúság és a nők helyzetével. Téma lett a környezet védelme, a számítástechnika és az automatizálás, és már a mesterséges intelligenciáról is tartottak előadást. Megélénkültek a nyugati kapcsolatok. A nyugati tudósok, akik 1956 után bojkottálták Magyarországot, hazánkba látogattak, és ugyan még korlátozásokkal, de magyar kutatók is utazhattak nyugatra (hatósági vizsgálat után, szolgálati útlevéllel, az előadás anyagát titkos ügyiratkezelés után lepecsételve lehetett vinni).
Erdey-Grúz Tibor személyiségét leginkább a puritánság és a kötelességtudat jellemezte. Lányai így emlékeztek édesapjukra, aki lelkiismeretesen, intenzíven, hihetetlen munkabírással dolgozott: „Saját kocsija nem volt, reggel villamossal vagy autóbusszal ment az egyetemre. Ahova lehetett, gyalog ment, részint mert tudta, hogy nem árt a mozgás, részint mert kényesen vigyázott arra, hogy a szolgálati kocsit csak akkor vegye igénybe, amikor feltétlenül szükséges. […] Ismerte a saját és az objektív lehetőségek határait, és amin nem állt módjában változtatni, azt tényként elfogadta. […] Pontosan, szabatosan, egyértelműen fogalmazott szóban és írásban egyaránt.” Az a kötelességtudás, ami egész életét jellemezte, megnyilvánult élete utolsó hivatali kötelezettségének idején is. Halálos betegen 1976 májusában még megszervezte az MTA éves közgyűlését, és részt is vett rajta. 1976. augusztus 16-án hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Részletek A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai című kötetből (szerk.: Szilágyi Adrienn; HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)
A fejezetet írta: Inzelt György
A teljes fejezet ide kattintva olvasható.
A fotó forrása A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai című kötet (szerk.: Szilágyi Adrienn; HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)