A Magyar Tudományos Akadémia elnökei: gróf Dessewffy Emil (1855–1866)

2024. június 26.

„A magyar Akadémia tagjainak is érezniök kell, mikép ők nem csak tudósok és írók, hanem egyszersmind a legmagasb magyar szellemi érdekek őrkatonái” – mondta Dessewffy Emil 1858-as programadó beszédében.

Dessewffy Emil grófra nem tudósként, hanem államférfiként és politikusként tekintettek kortársai. Joggal, hiszen az 1840-es évek elejétől formálódó ifjú konzervatív reformer csoport egyik meghatározó egyénisége volt. A Széchenyi István gróf által meghirdetett gazdasági modernizációt népszerűsítő, annak programját részleteiben továbbfejlesztő publicistaként lépett a közvélemény elé, majd a liberális reformmozgalom éles nyelvű kritikusaként vált ismertté. Ahogy fiatalkori barátja, Eötvös József báró fogalmazott 1867-ben elhangzott akadémiai emlékbeszédében, fiatal korától kezdve egyfajta ellenszenv jellemezte „minden tisztán elméleti spekuláció” iránt, de felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy miközben Dessewffy a tudomány teóriájában alig hagyott nyomot, munkái igen nagy hatást gyakoroltak kialakulóban lévő közgazdasági irodalmunkra. Amikor 1843 őszén az Akadémia levelező tagjává választották, ezt a nagy hatású publicisztikai tevékenységet ismerték el. Nem volt ez egyedi eset, hiszen az Akadémia tagjai közé fogadta a magyar irodalom nagyjait, de a politikai viták kiemelkedő szereplőit is.

A „nemzetgazdasági eszmék” magyarországi fejlődését bemutató kortárs összefoglalók Széchenyi és az akkoriban még pályakezdő fiatal Lónyay Menyhért mellett Dessewffyben látták a modern európai gazdasági teóriák magyarországi meghonosítóját és alkalmazóját. Az ipartámogatást és a védővámok alkalmazását előtérbe állító Kossuth Lajos ellenében Dessewffy Széchenyi mezőgazdaságra és szabad versenyre épülő modelljét propagálta. Felhívta a figyelmet az országgyűlés felügyelete alatt álló önálló országos pénztár felállításának, azaz az önálló államháztartás kiépítésének a fontosságára is.

Amikor 1855-ben az Akadémia elnökévé választották Dessewffyt, tíz fő vett részt az igazgatótanácsi szavazásban, de csak hét szavazat esett rá, tehát nem volt teljes egyetértés. Nem meglepő ez, hiszen Dessewffy csak frissen kapcsolódott be az Akadémia munkájába, nem volt gáláns mecénás sem. Továbbá egyes tagok talán gyanakodva fogadták azt is, hogy egy nemzeti intézmény élére egy a nemzeti mozgalommal korábban látványos konfliktusokat vállaló s a közvéleményt élesen megosztó politikus kerüljön. Másfelől viszont a meglehetősen törékeny jogi és szorongatott politikai helyzetben csak egy a császári hatóságokkal szót értő, azok számára elfogadható vezető képviselhette eredményesen az Akadémia érdekeit.

Amikor 1858 decemberében az új alapszabályok alapján újra teljes körben megkezdhette működését az Akadémia, Dessewffy a közgyűlést megnyitó beszédében hirdette meg programját. Felidézte Széchenyi 1842. decemberi, szintén az Akadémia soros éves közgyűlésén elhangzott, akkor nagy port kavart beszédét. Az Akadémia feladata, jelentette ki, a régi: „tudományilag képzett, gazdagított és lehetőleg tökéletesített nyelven művelni és terjeszteni a tudományt, ekkép öregbíteni a magyar közértelmesség sommáját, magasabb szellemi és értelmi kifejlődéshez vezetni a magyart”. Az állásfoglalásnak, miszerint az Akadémia a tudomány elvont eszméi mellett annak magyar nyelven történő művelését továbbra is alapfeladatának tekinti, külön súlyt adott az alapszabályok körüli megelőző vita. Az Akadémia, fejtegette, a nemzeti túlélés egyik legfontosabb záloga. Az Akadémia tagjainak a tudomány szeretetét hazafias kötelességeikkel kell egybeolvasztaniuk.

Dessewffy legfontosabb feladata az Akadémia képviselete volt a kormányzati szervek felé, amelyre őt kiterjedt személyes kapcsolatai a bécsi és budai politikusi körökben kitűnően alkalmassá tették. 1859. október 28-án az igazgatótanács ülésén javaslatot tett egyrészt az Akadémia tőkéjének adományok útján történő jelentős gyarapítására, másrészt hasonló módon akadémiai székház létesítésére ingatlanvásárlás vagy építtetés útján. A kezdeményezés Dessewffy számára távolról sem pusztán pénzügyi tranzakció volt, hanem a „nemzeties műveltségre” emelkedett magyarság életrevalóságának és életerejének bizonyítékát remélte felmutatni siker esetén. Az igazgatótanács 1860. április 18-i ülésén Dessewffy elégedetten bejelenthette, hogy az addigi eredmények impozánsak: az alaptőkére több mint 235 381 forint, a palotára pedig 269 844 forintot meghaladó összeg folyt be.

A Székház 1865. decemberi ünnepélyes felavatásáig Dessewffy fáradhatatlanul szervezte az építési munkálatokat, 1864 tavaszától újabb pénzgyűjtő akcióba kezdett, látva, hogy az építkezés költségei az időközben végrehajtott tervmódosítások ellenére meghaladják a rendelkezésre álló kereteket. Továbbá indítványozta külön egy akadémiai bérház építtetését, ami 1864. szeptember végére elkészült. Erőfeszítései ellenére a palotaépítés igénybe vette az Akadémia pénzügyi forrásainak jelentős részét, és az alaptőkéhez is hozzá kellett nyúlni. Végül a palotaépítés összköltsége közel 830 ezer forintot tett ki.

Részletek A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai című kötetből
(szerk.: Szilágyi Adrienn; Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)
A fejezetet írta: Deák Ágnes

A teljes fejezet ide kattintva letölthető.