A Magyar Tudományos Akadémia elnökei: Kornis Gyula (1945. március–október) és Moór Gyula (1945–1946)
„Akadémiánk, amikor a tudomány tiszta tárgyszerűségét és méltóságát megőrzi, s a tudományt a merő publicisztikával össze nem zavarja, ugyanakkor erőteljesen óhajtja a haladó, világnézetben a fölös hagyományoktól meg nem kötött, de a történeti folytonosság fonalát nyersen el nem tépő szellemét kidomborítani.” (Kornis Gyula)„Nem áll végül az sem, hogy az Akadémia, amely több mint százéves fennállása alatt felmérhetetlen érdemeket szerzett a magyar kultúra szolgálatában, az újabb időkben csupa szervilis »féltudósból« állott volna, és ne szolgálta volna a tudományt.” (Moór Gyula)
Kornis Gyula
A magyar kulturális politika 1945 és 1949 között gyökeresen átalakult. Az oktatás, a tudomány, a művészetek és az egyházak teljesen új feltételek közé kerültek. 1946–1947-ig a megváltozott geopolitikai helyzethez igazodva, a szerves fejlődés ígéretében – ám egyre több engedményre kényszerülve – hajtották végre a szükségszerű módosításokat, Teleki Géza, majd Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszternek köszönhetően az előző korszak fontos eredményeit is megőrizve. Keresztury utóda, az elvileg a kisgazdapárt balszárnyához tartozó, valójában azonban a kommunistákat mindenben kiszolgáló Ortutay Gyula – 1947 márciusától 1950 februárjáig tartó minisztersége idején, nagyrészt önszántából – már a magyar kultúra intézményrendszerének szovjetizálását tűzte ki célul. A teljes, 180 fokos fordulat lényege a kulturális-tudományos élet addigi nyugat-európai tájékozódásának egyoldalú szovjet orientációra állítása volt. A civil kezdeményezéseket, az autonóm szervezeteket 1945-től fokozatosan megszüntették, a társadalom feletti irányítást 1948-ra a gyakorlatilag egyedülivé vált kommunista párt vette át, a kultúrpolitika fő feladata pedig az állampolgárok engedelmes alattvalókká nevelése lett. Ebbe a folyamatba illeszkedett a Magyar Tudományos Akadémia szerepének átértékelése is.
Kornis kultúrfilozófusként, rengeteg pszichológiai, művelődés-, tudomány- és oktatástörténeti, illetve – részben szellemtörténeti alapozottságú – elméleti mű szerzőjeként, valamint a modern nyugat-európai filozófiai áramlatok közvetítőjeként vált ismertté. Klebelsberg Kunó bizalmas tanácsadója, 1927-től 1931-ig pedig a közoktatásügyért felelős (helyettes) államtitkára, a népiskola-építési program egyik gazdája volt. Kornis Magyarország nép- és középiskola-rendszerének – illetve annak múltjának – apró részleteiben is ragyogóan kiismerte magát. Budapesti egyetemi tanársága, bölcsészkari dékánsága és rektorsága, valamint MTA levelező (1916), majd rendes (1928) tagsága, illetve élénk publikációs tevékenysége révén a tudományos intézményrendszert is kitűnően átlátta.
1944 májusában letartóztatta és kihallgatta, majd október–novemberben három hétre bebörtönözte a Gestapo. Ezután a szovjet megszálló hatóságok is elfogták két alkalommal – igaz, már csak rövid időre. Barátainak arról panaszkodott, mennyire megrontja és lealacsonyítja az embert a terror. Állításának érvényességét hamarosan ismét a saját bőrén tapasztalhatta. 1945 márciusában, közvetlenül Budapest ostroma után Kornis Gyulát választották az MTA ideiglenes elnökévé. Kornis az MTA legrégebbi osztályelnöke, 1933-tól a II. Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályé, szintén ekkortól a Filozófiai Bizottság elnöke és számos más bizottsági tagsága mellett 1934-től igazgatótanácsi tag volt, ráadásul „az ostrom óta többször megfordult az Akadémián, s tanácsolt és intézkedett”. Kornis elnökségét az akadémikusok döntő többsége örömmel fogadta. Úgy vélték, hogy ez egyfelől folytonosságot, másfelől szakítást jelent az előző korszakkal. Ugyanakkor mégiscsak átmeneti megoldásnak tűnt a személye, hiszen konzervatív beállítottsága, korábbi (kultúr)politikai szerepvállalása miatt már 1945 tavaszán is sokan támadták baloldalról.
Kornis diktatúra- és náciellenessége, komoly tudományos teljesítménye és akadémiai múltja miatt lehetett az MTA elnöke. Ezek az előnyök azonban egyben hátrányoknak is bizonyultak, hiszen mögöttük az 1920-as évek aktív, az 1930-asok passzív kultúrpolitikai szereplése, az ezzel kapcsolatos, 1944-ig ismétlődő nyilvános állásfoglalások sora állt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1945 márciusában kezdődő igazoló eljárások során 330 főből egyet ítéltek állásvesztésre, kettőt nyugdíjazásra, nyolcat pedig megfeddtek. Az egyik nyugdíjazott Kornis, az MTA elnöke volt. A döntés ellen fellebbezett, s bár a népbíróság 1945. október 10-én megsemmisítette a kényszernyugdíjazási határozatot, „közszolgálatban való meghagyása mellett megfeddte” őt. Minden bizonnyal emiatt mondott le egy nappal később az MTA elnökségéről.
1945 decemberében a kultuszminiszter, Keresztury Dezső ugyan még kinevezte a budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet elnökévé, ezután azonban állandó támadásoknak volt kitéve. 1946. augusztus közepén a Magyar Kommunista Párt központi lapja, a Szabad Nép „igazi tisztogatást” követelt az egyetemeken. Három professzort emelt ki, akikre „nincs szükség”: Schwartz Elemér nyelvészt, Gerevich Tibor művészettörténészt és „mindenekelőtt” Kornis Gyulát, aki a cikk szerint a „Horthy-rezsim legkimagaslóbb képviselője az egyetemen”.
A tudományos élettől visszavonuló Kornis végül 1948. április 16-án akadémiai tagságáról is lemondott – ilyesmire addig nem volt példa –, a következő tanévtől az egyetemen sem oktathatott már. 1951-ben kitelepítették, először Poroszlóra, innen aztán Hajdúszoboszlóra költözött, ahol haláláig élt. Rövid kórházi kezelés után Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben mindössze hatan búcsúztatták.
Moór Gyula
Kortársa – és az MTA elnöki székében utódja –, Moór Gyula sorsa sem volt sokkal szerencsésebb. Míg Kornis a kultúr-, Moór a jogfilozófia legismertebb magyar képviselője volt, aki szintén egy Magyarországra menekült intézményben, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen magántanár (1917), majd nem sokkal később, mindössze harmincesztendősen professzor (1918) lett. A Szegedre települt intézményből 1928-ban a jogfilozófia nyilvános rendes tanáraként került a budapesti tudományegyetem jogi karára, ahol az egyik legnagyobb tudású oktatóként, lebilincselő előadóként és a diákság támogatójaként tartották számon. A tudományos közéletben ő is igen aktív volt, ám – Kornissal szemben – 1945 előtt nem vállalkozott politikai szerepvállalásra.
Az MTA-nak 1925-ben lett levelező, 1942-ben rendes, 1945 májusában pedig igazgatótanácsi tagja. Kornis lemondása után, 1945. október 29-én az MTA összes ülése egyhangúlag kérte föl Moórt a megüresedettnek nyilvánított elnöki poszt ideiglenes vállalására. Majd egy éven át elnökhelyettesként irányította a testületet. Az anyagi gondok és a székház használhatatlansága mellett a magyar tudományos élet legnagyobb tekintélyének, a baloldal támogatását is élvező Szent-Györgyi Albertnek az MTA elleni kirohanásaival is meg kellett küzdenie. Szent-Györgyi többször kifejezte elégedetlenségét a természet- és a műszaki tudományok akadémiai alulreprezentáltsága miatt, s még Kornis elnöksége alatt, 1945 júliusának végén létrehozta saját ellenintézményét, a Magyar Természettudományi Akadémiát. Ám ezután is vehemensen bírálta az Akadémiát, vádjaira pedig Moór is keményen válaszolt.
Hosszas huzavona után végül 1946 kora nyarán a kultuszminiszter közvetítésével sikerült a szemben álló feleknek megegyezniük. Az MTA elfogadta addig három osztályának negyedikkel történő bővítését, hogy teljesülhessen Szent-Györgyiék kívánsága a szellem- és a természettudományok azonos súlyú képviseletéről. Ezután a tudós testület 105. nagygyűlésének július 22-i összes ülésén a magyar szellemi életben rendkívüli megbecsültségnek örvendő Kodály Zoltánt választották új elnökké, a másodelnök pedig az egy év múlva az Amerikai Egyesült Államokba távozó Szent-Györgyi lett.
Az amúgy is csak ideiglenesnek számító, helyettes elnöki posztról távozó Moór Gyula az 1947-es, kékcédulás választásokon a Magyar Függetlenségi Párt színeiben ismét bejutott a parlamentbe, ám az egypártrendszer felé haladó hatalom a pártja mandátumait megsemmisítette: a választást elcsalók a tiszta eszközökkel élőket vádolták visszaélésekkel. Moórt 1948. december 31-ével helyezték végleges nyugállományba. 1949 őszén – számos társához hasonlóan – akadémiai tagságától is megfosztották. 1950. február 3-án gégerákban hunyt el.
Utódja, az elnökséget 1949 októberének végéig betöltő Kodály – minden tekintélye ellenére – nem tudta megakadályozni az MTA autonómiájának megszüntetését. A Gerő Ernő vezetésével 1948 végén fölállított, de csak 1949 februárjától alig több mint fél éven át szigorú pártellenőrzéssel működő Magyar Tudományos Tanács teljesen háttérbe szorította a jó 120 esztendeje a magyar tudományosság legfontosabb fórumának számító Akadémiát, amely 1949 végére a Magyar Dolgozók Pártja felső vezetésének utasításait követő szervezetté silányult. Átvette a Tudományos Tanács titkárságát, amely a szoros pártfelügyeletet biztosította, és alapszabályának módosításával független köztestületből állami költségvetési intézménnyé vált.
Részletek A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai című kötetből
(szerk.: Szilágyi Adrienn; Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)
A fejezetet írta: Ujváry Gábor
A teljes fejezet ide kattintva tölhető le.
A fotók forrása: A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai
(szerk.: Szilágyi Adrienn; Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023)