A 20. század második felének egyik legjelentősebb fizikusa, iskolateremtő tudós, legendás műegyetemi tanár – Simonyi Károly előadás közben
A fotó készítésének idején, 1977-ben Simonyi Károly még nem volt az MTA tagja. Az 1956-os szerepvállalása miatt meghurcolt tudóst ugyanis csak a rendszerváltás után, 1993-ban választották akadémikussá. Néhány év múlva, 2000-ben azonban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb díját, az Akadémiai Aranyérmet is.
Bár Magyarországon először Simonyi Károly hozott létre atommag-reakciót mesterségesen gyorsított részecskékkel, a természettudomány iránt érdeklődő olvasók mégis inkább tudomány-, egyúttal művelődéstörténeti munkájáról ismerik.
A fizika kultúrtörténete már 1978-as megjelenésekor megkerülhetetlen alapmű lett. Az azóta öt kiadást megélt tudomány-népszerűsítő munka az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől a 20. század végéig, és teszi sokak számára érthetőbbé és szerethetőbbé a fizikát.