Márai Sándor székfoglalója az Akadémián

Mint azt Horányi Károly Az akadémikus Márai Sándor című tanulmányában írja: „A testület döntésében szerepet játszhatott, hogy Márai olyan irodalmi tekintélynek számított, aki kívül áll a különféle irodalmi irányzatokon, nem tartozik egyik politikai, kulturális szekértáborhoz sem, és távolságot tart a különféle írói csoportosulásoktól.”

Maga az író így idézte fel naplójában az 1943. december 6-i eseményt: „Székfoglaló az Akadémián. Mikor a pódiumon állok és olvasom a mondókámat, titokban kissé unatkozom is. De titokban kissé megrendült is vagyok. Végre is, nem kis dolog egy magyar író életében: széket foglalni – komikus fogalom! – a Magyar Tudományos Akadémián. De, legőszintébben, szívem mélyén csodálkozom. Tudniillik nem értem, hogyan kerültem ide? Ezt mások sem értik. Amolyan essünktúl-rajta hangulat ez. Székfoglalóm végeztével a szakosztályelnök – öregúr, akit most látok először, nyelvész, etimológus – felköszönt. Ez a legfonákabb helyzet az életben. Félóra hosszat, a nyilvánosság színe előtt, szemtől-szembe dicsérnek. Igaz, enyhíti a kínos helyzetet, hogy a nyelvész-elnök szigorú is. Lényegében ezt mondja: »Márai, Márai, maga sok rossz fát tett a tűzre. De az Akadémia türelmes, az Akadémia nagylelkű. Még jó útra térhet.« Végül egy ágyúcsőszerű diploma-tokot nyomnak a kezembe. Most vége az ünnepélynek, akadémikus vagyok. Hazamegyek az ágyúcsővel, holtfáradtan leülök íróasztalomhoz, tanácstalanul pillantok megkezdett és félbehagyott kézirataimra. Most kezdhetem a pályát – mint azelőtt, mindennap – elölről.”