1876 – Deák Ferenc, „a haza bölcse” halála és felravatalozása az Akadémia épületének előcsarnokában

 A rendszer alapító atyjának nagyszabású állami temetése a hivatalos Magyarország első nyilvános gyászszertartása volt a kiegyezést követően, amely régi formákra épített, de merőben új típusú tömeglátványosság volt Budapesten. A kultuszteremtés első számú motorja a Magyar Tudományos Akadémia volt, amelynek élén Deák korábbi közvetlen munkatársai álltak (például gróf Lónyay Menyhért és Csengery Antal). Az Akadémia már Deák halálának másnapján rendkívüli gyűlést tartott, amelyen elhatározták, hogy Deákot az Akadémia oszlopcsarnokában fogják felravatalozni, alakját festményen, emlékét pedig „ódai költeményben” örökítik meg, amelyre nyílt verspályázatot írtak ki. A beérkezett negyven pályamű Deák alakját szakrális magasságokba emelte, a puritán és zárkózott „öreg úr” igen hamar a magyarok Mózesévé, Messiássá, „nagy alkotmány-apostollá” vált a költeményekben.

A hivatalos megemlékezések másik szervezője a kormány és a kormánypárt volt. Az 1875-ben létrejött Szabadelvű Párt ugyanis felvállalta Deák politikai örökségét. Érthető tehát, hogy Tisza Kálmán kormánya emléktörvényben (1876. évi 3. tc.) sietett megörökíteni „Deák Ferencnek a haza körül hosszú évek során át szerzett érdemeit”, továbbá az Országgyűlés kimondta, hogy a fővárosban közadakozásból emeljenek méltó emléket az elhunytnak. A kiegyezés huszadik évfordulójára, 1887-re elkészült nagy vitát kiváltó szobor, amely Deákot ülve ábrázolja, ma is látható az MTA előtti téren.

Deák holttestét február 1-jén ravatalozták fel az Akadémia előcsarnokában. Az elhunyt államférfi előtt a két nappal későbbi temetésig több ezer ember rótta le kegyeletét. Köztük volt Erzsébet királyné is, aki koszorút helyezett el a ravatalon, és térdre ereszkedve imádkozott a koporsónál. „Igen finom sakkhúzás volt a királyné tegnapi megjelenése Deák ravatalánál!” – vélekedett a kiegyezést elutasító ellenzék egyik vezetője. Kétségtelen, hogy ezen esemény művészi megörökítését mind a magyar kormány, mind az uralkodóház eltökélten támogatta. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter megbízta Zichy Mihályt, hogy fesse meg ezt a jelenetet. Zichy találkozhatott Erzsébet királynéval, aki gyászruháját is kölcsönadta a festőnek a kép nagyobb hitelessége érdekében. A királyné később a festményről készített, ezres nagyságrendben sokszorosított metszetek egy részét dedikálta is. A képre a Habsburg-ház és a magyar nemzet megbékélésének jelképeként szokás tekinteni.

Ugyancsak a szertartás szimbolikus jelentőségét bizonyítja az Akadémia előcsarnokának falában elhelyezett relief. Holló Barnabás 1914-ben elkészült domborműve Erzsébet királyné részvétlátogatását örökíti meg. A műalkotást a szocializmus évtizedei alatt eltávolították, de 1992-től ismét régi helyén fogadja az épületbe látogatókat. A Székház aulája később is helyet biztosított gyászünnepélyeknek: itt ravatalozták fel a nemzet olyan kiválóságait, mint Arany János, gróf Andrássy Gyula, Mikszáth Kálmán, Kodály Zoltán, Bartók Béla, legutoljára pedig Kosáry Domokos, akik kivétel nélkül az MTA tagjai voltak.

Cieger András, a Történettudományi Intézet Újkori osztályának vezetője

Források:
Bicskei Éva–Ugry Bálint (szerk.): 150 éves az Akadémia székháza. Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet.
Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
2018. https://real-eod.mtak.hu/7692/

Cieger András: 1867 szimbolikus világa. Tanulmányok a kiegyezés koráról.
Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
2018. https://real.mtak.hu/127142/