Ember az Akadémia mögött – Videón a gróf Széchenyi Istvánról szóló monográfia és a levelezéséből készült válogatáskötet bemutatója

„Széchenyi István örökké aktuális. (…) személyiségének ereje másfél évszázaddal halála után is vonzza az embereket” – olvasható Csorba László Széchenyi István című monográfiájában. „Miért?” – teszi fel a kérdést az életművet évtizedek óta kutató szerző és történész, és meg is felel rá: „Azért, mert két, egymással ritkán együtt járó élményben részesül az, aki vele találkozik. Egyfelől bepillanthat a lángész műhelyébe, ahol a hazai polgári átalakulás és nemzeti modernizáció első programadó zsenije – társaival, a nagy 48-as nemzedékkel együtt – megalkotta a jövendő Magyarország látomását, és belevágott a megváltás heroikus munkájába. Másfelől pedig megismerheti a kétségektől gyötört, töprengő ember belső vívódásait, igazságait és tévedéseit, örömeit és szenvedéseit, boldogságát és kínjait – azt az arcát, amely ismerős és szerethető, mert éppen olyan, mint a mienk.”

Széchenyi közéleti és személyes világának Akadémiához fűződő vonatkozásai adták annak a kerekasztal-beszélgetésnek a vezérfonalát, amelyen Csorba László történész, egyetemi tanár, az MTA doktora és Czinege Szilvia történész, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa vett részt az általuk jegyzett két könyv bemutatóján. A beszélgetést Velkey Ferenc történész, egyetemi docens vezette.

Kecskeméti Gábor akadémikus, egyetemi tanár, az MTA200 Bizottság elnöke elmondta, hogy az esemény már a bicentenáriumi emlékévet, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóját megünneplő rendezvénysorozatot készíti elő „a legméltóbb név forgatásával”. Egyúttal emlékeztetett rá, hogy az Akadémia támogatásával a Történettudományi Intézetben évek óta folynak olyan kutatások, amelyek elsődleges célja Széchenyi István levelezésének feltárása és közzététele.

A könyvbemutatón készített képgaléria ide kattintva nézhető meg.

A Széchenyi-kutatások egyik gyümölcse „…a Tudós Társaság dolgában”: Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből című, Czinege Szilvia szerkesztésében megjelent kötet. A másik könyv, Csorba László Széchenyi István című életrajzának negyedik, bővített, átdolgozott kiadása pedig „egy olyan, több évtizede tartó személyes kutatási teljesítmény betetőzése, amely a legfrissebb szakirodalom figyelembevételével, új történettudományi és irodalomtudományi szemléleti formák, módszertanok legkorszerűbb alkalmazásával ad teljes körű, szerves, szintetikus áttekintést az életműről” – mondta Kecskeméti Gábor.

„Széchenyi élete és halála egyike a magyar nemzeti emlékezet legérdekesebb és legfontosabb elbeszéléseinek – írja Csorba László. – Olyan emberről szól, akinek sorsa – közéleti tevékenysége és személyes világa egyaránt – lényegi és egymást értelmező kölcsönkapcsolatban áll történelmünk, a magyarországi polgári átalakulás és nemzeti modernizáció máig nyitott, legsúlyosabb dilemmáival.” Van tehát miről beszélgetni.

A kettős könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetés három fő téma köré rendeződött. A témákat Száraz Dénes színművész felolvasásában elhangzó levélrészletek és Czeloth-Csetényi Gyula fuvolaművész és Kozma László gitárművész által játszott korabeli zeneművek vezették be és tették ünnepivé.

„Elhatározánk tehát mi magunkat (...), hogy a Nemzeti Nyelvnek tökélletesítése, mind szélesebb és szélesebb kiterjesztése eszközöltessen. – Hogy igy a Tudományoknak, és Mestermüveknek a nyelv által leendő mind szélesebb és szélesebb (...) kiterjedése által tőkélletesítse és terjeszsze a szeretett anyai szép nyelvet is” – olvasta fel Széchenyi István gróf Országgyűlésnek tett, 1825. november 8-án kelt nyilatkozatát Száraz Dénes színművész.

Ezt követően az első tematikus blokkban a beszélgetők azt vizsgálták, milyen helyet foglal el az Akadémia (vagyis kezdetben: a Magyar Tudós Társaság) alapításának gesztusa történeti tudatunkban. A beszélgetés rávilágított, hogy az Akadémia genezistörténete nem 1825-ben kezdődött: a híres országgyűlési felajánlás idejére erős szellemi aurája volt már az akadémiai eszmének, amelyhez Széchenyi fellépése „a szellemi erőt és a cselekvési energiát” adta hozzá. A történelemben ugyanis folyamatok vannak, egy szemléleti fordulatot nehéz egyetlen aktushoz kötni – fogalmazták meg a beszélgetésben részt vevő történészek –, ahhoz azonban, hogy a történelmi folyamatokat ábrázolhatóvá és megragadhatóvá tegyük, szükségünk van szimbolikus eseményekre. Kultúránk ritmusosan működik, az ember igényli, hogy tagolja életét, ezért jelképes történéseket emel ki. Ilyen a – Csorba László kifejezésével élve –„korszaknyitogató” 1825, Széchenyi szimbolikus Akadémia-alapító gesztusának éve.

„Én, belső meggyözödésem szerint azt tartom, az egész dolognak sikeres végét csak Ti eszközölhetitek, kik e tárgyban velem tanácskoztatok ’s kezet fogtatok! Kérem ennél fogva Barátom, ’s lelkére kötöm, fontolja meg Társainkkal (...), milly szüksége van »minden oldalrul megtámadott Nemzetiségünknek« reformált Academiánkra, (...) ’s hidje teljesen meg győződve, hogy az Egész tárgy Sikere egyedül csak Ön Vörösmarty, Bajza, Helmeczy ’s Fay kezeiben van! Kállaival nem tudom szollott e már, ’s Költsei menyire van mindenrül értesítve. Csak Bennetek, Barátim, a diadal lehetősége! Rám semmi számot tartani nem kell” – hangzott el Széchenyi István 1833. szeptember 2-án gróf Toldy Ferencnek írt levele a beszélgetés második szakaszának bevezetőjeként.

Ebben a részben a másokra ható, a másokat egy ügyért megmozgatni képes Széchenyiről beszélgettek a bemutatott kötetek szerzői. Az Akadémia-alapítás új hangsúlyokat teremtett Széchenyi István kapcsolati hálójában. Az ezeket a kapcsolatokat feltáró levelezésben láthatóvá válnak „a legnagyobb magyar” belső mozgatórugói, személyes tulajdonságai is: az empátiájával a másik személyiségét felmérni és a másikat a hozzá leginkább utat találó hangon megszólítani képes Széchenyi értelmi és érzelmi intelligenciája. „Roppant érdekes megfigyelni a levelezésben, hogy Széchenyi kinek mit hogyan ír le, ez lett a levelezéskötet rendezőelve is” – mondta az mta.hu-nak Czinege Szilvia. „…a Tudós Társaság dolgában”: Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből című levelezéskötet egyes fejezetei ugyanis olyan leveleket tartalmaznak egy-egy csokorba gyűjtve, amelyek Széchenyi és az Akadémia kapcsolattörténetében egy-egy kapcsolati réteget világítanak meg. „Kegyelmes Uram!” címmel a legnagyobb méltóságoknak írt levelek, „Fő Méltóságú Elnök Úr!” címmel a gróf Teleki Józseffel folytatott levelezés szerepel a kötetben; „Méltóságos Gróf, Magyar Academiai Másodelnök Úr!” címmel az Akadémia másodelnökeként írt és kapott levelek, „Kedves Barátom!” címmel pedig azok az Akadémia ügyeit érintő levelek szerepelnek a gyűjteményben, amelyeknek címzettjeihez (vagy íróihoz) meghittebb, közelebb emberi vagy baráti szál fűzte Széchenyi Istvánt. Ezek alapján elmondható, hogy e levélgyűjtemény – bár fókuszában az Akadémia ügye, valamint Széchenyi István és az Akadémia kapcsolata áll –, impressziót ad az olvasónak a gróf benső világáról, érzelmeinek, gondolatainak különböző árnyalatairól is.

A kerekasztal-beszélgetés harmadik részében a figyelem egyre inkább Széchenyi István benső világa, személyiségének „rejtettebb erői” felé fordult, és olyan szövegek felé, amelyeket a mai történettudomány egodokumentumoknak nevez. Ezek olyan források, amelyekben a személyiség tisztán, közelről megmutatkozik. Kétségtelenül ilyen a levelezés, és vitathatatlanul ilyen a napló is, amely Széchenyi István személyisége és élete megismerésének megrendítően lélekközeli forrása. „Senki történelmi szereplőt nem ismerhetünk meg olyan mélységig és olyan őszinteséggel, mint amilyen tiszta pőreséggel az ő szíve és lelke lép elibénk naplója lapjain” – mondta az mta.hu kérdésére válaszolva Csorba László.

A beszélgetés harmadik és egyben záró részét Ernst Krähmer Variations brillantes, op. 18. című, gróf Széchenyi Istvánnak ajánlott zeneműve vezette be. Czeloth-Csetényi Gyula fuvolaművész elmondása szerint a Variatons brillantes maga a bizonyíték arra, hogy Széchenyi játszott fúvós hangszeren. Ez a hangszer a zenetörténeti kutatások szerint minden bizonnyal a „csákán” vagy „csákány” nevű magyar találmány, a Heberle Antal alkotta furulyaszerű fuvola volt.

A művet egy gróf Tasner Antalnak írt baráti levélből választott szövegrészlet követte Száraz Dénes színművész előadásában. A levél 1833. szeptember 24-én kelt Orsován. „A mi nagyon szomorít, az valóban Academiánk. Egészen köztünk maradjon” – írja benne baráti őszinteséggel Széchenyi. „Miért Széchenyit szeretjük a legjobban?” – hangzott a beszélgetés utolsó részének központi kérdése. Éppen e kutatható forrásokban fennmaradt, hozzánk is elérő baráti őszintesége miatt. Hogy a céltudatos, kitartó, másokat inspiráló, korszak-meghatározó erejű mellett – levelei és különösen naplói tanúsága által – ismerjük az önvizsgáló, vívódó, kétségek gyötörte embert is. „Naplói révén megjelenik előttünk pőrén egy ember teljes dilemmavilága” – fogalmazott Csorba László. Egy olyan ember esendősége, aki törődő és odaadó, aki életét a közösségért áldozza, aki felelős apa egy mozaikcsaládban, akit őszintén bánt, ha bántott másokat, és aki ezzel egy időben egy „poénontó színész”.

A történettudomány és az irodalomtudomány egyik alapvető feladata, hogy újra és újra megírjuk a történeteket. Nem azért, mert a múlt megváltozik, hanem azért, mert az változik, amit a múltról gondolunk.

„Manapság alapvetően két Széchenyi-kép él a magyar emberek gondolatvilágában – írja Széchenyi István című könyvében Csorba László. –  Az egyik a mitikus Széchenyi, a tévedhetetlen hérosz, aki mindent tudott, és mindent előre tudott. (...) A másik kép a történelmi Széchenyi alakja, a hús-vér emberé, aki sokszor bizonyult gyarlónak, sokszor hibázott, ezek miatt gyakran – nemegyszer túlságosan is – ostorozta önmagát. Ám egyben korszakos államférfi és kivételes zseni is volt, a magyar polgári átalakulás első nagy, programadó egyénisége. Ráadásul még beteg is volt – ám ez a beteg ember mégis a legnagyobb emberi tettre volt képes: bebizonyította, hogy nincs olyan emberi nyomorúság, amelyből ne lehetne valami értékeset tenni a közösségért, amelyhez tartozunk.” Ezt a Széchenyi-portét kívánta felvázolni a könyvbemutató, ennek részletes rajzát adják a bemutatott könyvek.

És ehhez kapcsolódott a bemutatót kísérő pop-up tárlat is, amelyet Babus Antal, az MTA Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének vezetője állított össze. A tárlaton a jelenlévők megtekinthették a Hitel eredeti kéziratát 1830-ból és azt a Kőrösi Csoma Sándor sírját ábrázoló festményt, amely nagyon kedves volt Széchenyinek, és amelyet Döblingben mindig az íróasztalán tartott. A festményt rézkeret veszi körül, a rajta körbefutó feliratot Széchenyi fogalmazta meg Döblingből Tasner Antalnak írt, 1859. augusztus 26-án kelt levelében.

Ebben a levélben fejezte ki szándékát is, hogy ezt a festményt a feliratos kerettel együtt „a magyar T. Akadémiának ajándékul” szánja. A festmény körül a kereten futó felirat a következő: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a Magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Az itt ábrázolt sírkő nyugszik hamvain. Britt Társaság emelte tudományos érdemeiért. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás, és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai egy árva fiun, és legyetek hű magyarok tettel nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással! Széchenyi István”