A Kézirattár kincsei: Széchenyi István: Hitel

„Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!” – olvasható Széchenyi István 1830-ban kiadott, Hitel című könyvének kéziratában. Az MTA Könyvtárában őrzött példányon megfigyelhető Széchenyi munkamódszere is.

Forrás: MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye K257

Írás előtt félbehajtotta az ívpapírt, az egyik oldalra írta a szöveget, a másik felére pedig javított. A Hitel megjelenése után azonnal bestsellerré vált: egy éven belül három magyar és három német kiadása jelent meg, pedig a témája korántsem könnyed, hiszen a magyar gazdasági szakirodalom egyik első művéről van szó.
A műben a gróf a már akkor is elavultnak számító és a fejlődést hátráltató archaikus gazdasági struktúrákat, például az ősiséget és a jobbágyságot kárhoztatja. Széchenyi mindhárom szakpolitikai művét, a Hitelt, a Világot és a Stádiumot, illetve Széchenyi levelezését az MTA Könyvtára őrzi, ezzel az ország legnagyobb Széchenyi-kéziratgyűjteményének gondozója.

Készült Babus Antal, az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye vezetője előadása alapján.
Az MTA KIK egy évvel az MTA bicentenáriuma után, 2026-ban ünnepli alapításának kétszázadik évfordulóját.