A Keleti Gyűjtemény kincsei: Stein Aurél kasmíri legendáskönyve

Stein Aurél (Sir Marc Aurel Stein) magyar származású régész-indológus a világ leghíresebb Kelet-kutatóinak egyike volt. Pályája kezdetén bécsi, lipcsei és tübingeni tanulmányait is magyar állami ösztöndíjakból finanszírozhatta, majd hasonló támogatások segítségével jutott el a legpatinásabb brit egyetemekre is, így a korát meghatározó nemzetközi tudományos közegben készülhetett fel jövőbeni ázsiai kutatásaira, mely tanulmányai során a legjobb mesterektől tanulhatott.

1887-ben utazott először Indiába, ahol a Pandzsábi Egyetemen kapott hivatalvezetői állást, majd a Keleti Kollégium igazgatója lett. Ez idő tájt bontakozott ki a kéziratkutatás iránti érdeklődése, amelynek első jelentős lenyomata a Pandit Góvind Kaullal közösen készített dzsammúi Raghunáth-templom kézirat-katalógusa lett, amelyet a nemzetközi tudományosság kedvezően fogadott. Stein első megérkezésétől halálának évéig, 1943-ig Indiában élt, és legtöbb idejét Kasmírban töltötte, ahol rendszerint a Móhand Márg havasi fennsíkján felállított sátortáborában lakott. A 19. század utolsó évtizedében készítette el a szanszkrit nyelven íródott kasmíri királykrónika, a Rádzsataranginí kritikai kiadását és jegyzetelt fordítását; e munkához kapcsolódik a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteményének egyik legérdekesebb indológiai kincse is.

„Kasmírban a hagyományos tudományosság legfontosabb képviselői a panditoknak nevezett tudósok voltak, akik szóban és írásban egyaránt, évszázadokon átívelő hatalmas tudásanyagot örökítettek át, többek között a szent helyek emlékezetét, az azokkal kapcsolatos legendákat és más fontosabb tudnivalókat – mondja Ferenczi Roland, a Keleti Gyűjtemény osztályvezetője, a Stein-gyűjtemény kurátora. – Stein indiai kutatásait megelőzően az 1830 és 1885 között uralkodó Mahárádzsa Ranbír Szingh volt az a kasmíri uralkodó, aki felkérte Pandit Száhibrámot (†1872) és más korabeli tudósokat, hogy gyűjtsék össze a korban elérhető, kasmíri szent helyekre (tírtha) vonatkozó legendákat. E hatalmas, ám teljességében soha el nem készült munkához köthető a gyűjteményünkben őrzött egyik kézirat is.”

A tudósok tehát a király megbízásából láttak munkához, és megkezdték a szent helyek és a hozzájuk kapcsolódó legendák szisztematikus gyűjtését, amelynek egyes kéziratos részeihez Stein tudományos kapcsolatain keresztül jutott hozzá. A kézirat maga egy bőrbe kötött, indiai papírra írt kódex. E szanszkrit legendárium kéziratát több szerző jegyezte, így a főszöveg mellett számos hivatkozást, illetve utólagosan a szöveghez fűzött perzsa, urdu vagy szanszkrit nyelven írt kommentárokat találunk. A szent helyek azonosítását kézzel festett sematikus térképek segítik. A páratlan kéziratos kódexet Stein végakaratában hagyatékával együtt a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárára hagyta, ahol mindmáig kincsként őrzik.

„Amikor Stein a Rádzsataranginí kiadását és fordítását készítette, igyekezett a benne szereplő szent helyeket a modern helyszíneknek megfeleltetni. A munkának ez a része történeti földrajzi kutatásainak egyik legfontosabb részét képezte számára. A legendáskönyv kéziratát is segédanyagként használta fel, miközben a királykrónika szövegével dolgozott” – teszi hozzá Kelecsényi Ágnes, a Keleti Gyűjtemény munkatársa.

A kasmíri tudósok ugyanis megőrizték a települések régi szanszkrit neveit, így a szövegek alapján letűnt korok városai, templomai, zarándokhelyei és vallásos hagyományai váltak kutathatóvá. A cikkünkben tárgyalt kézirat végén a szövegen dolgozó indiai tudósok táblázatokat is mellékeltek a helyszínek ősi és modern neveinek azonosítását segítendő.

„A kasmíri tudósok évezredekre visszanyúló tudása felbecsülhetetlen érték volt – folytatja Ferenczi Roland. – Mint sokan, Stein is felfedezte, hogy e legendákban a csodás elemek közt történeti földrajzi ismeretek érhetők tetten. Többek között az így szerzett tudásanyagnak is köszönhetően Stein Aurél kasmíri királyokkal kapcsolatos kutatása mind a mai napig mérföldkőnek számít a nemzetközi indológiában.”