Nekem a tudomány – Kiss L. László asztrofizikus, akadémikus
Kutatók, akik egyúttal az MTA köztestületének is tagjai, fogalmazzák meg tömören, személyes hangnemben viszonyukat a világhoz, a tudományhoz és az Akadémiához – ez volt annak a kisfilmsorozatnak a célja, amelynek keretében 22 kiváló kutató, köztük a Nobel-díjas Karikó Katalin osztja meg gondolatait egy-egy percben. A Nekem a tudomány című sorozatban ezúttal Kiss L. László csillagász beszél a tudósok felelősségéről és a tudomány iránti bizalom visszaszerzésének fontosságáról.
Az idén alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia sorozatának szereplői között sokféle tudományterület művelői megtalálhatók. De közös bennük az, hogy vallják: a tudomány, a tudományos módszer a legjobb út a világ és az ember megismeréséhez és megértéséhez. Ez a tudás pedig mindenki számára elérhető és hozzáférhető.
A tudomány iránti bizalom gyakran szándékos gyengítésével szemben sokan keresik a kapaszkodókat, a biztos pontokat. Ilyen biztos pont immár 200 éve a Magyar Tudományos Akadémia. A nemzeti intézmény, amely minden időben hiteles forrás a tényeket megkérdőjelező, sokszor szinte ellenőrizhetetlennek tűnő információáradatban.
A sorozatban megszólaló kutatók gondolatai alapján egyértelművé válik a laikus számára is, hogy a tudomány művelői egy sokszínű, mégis egy nyelvet beszélő közösség tagjai. A tudomány ugyanis a 21. század elején széles körű együttműködést igényel. Csak nemzetközi összefogással működtethető eredményesen. Az emberiség közös tudáskincse sok-sok egymást követő kutatói generáció teljesítménye. Kutatónak lenni felelősséggel is jár: annak vállalásával, hogy mindazt a tudást és eredményt, ami a kutatás során felhalmozódott, azoknak is átadja, akik nem foglalkoznak tudománnyal.
A videókon magyar és angol felirat is bekapcsolható.