Korponay János akadémikust, honvéd ezredest halálra, majd hosszú börtönbüntetésre ítélik a szabadságharc után

Korponay János hivatásos katona és katonai szakíró 1844-től volt az MTA levelező tagja. A Tudós Társaság főként azért választotta levelező tagjai közé, mert a császári királyi hadsereg hivatásos főhadnagyaként írt műveiben sokat tett a német nyelvű katonai kifejezések magyarítása érdekében. 1848 áprilisától Batthyány miniszterelnök nemzetőrségi titkárává és előadóvá nevezték ki az Országos Nemzetőri Haditanácsnál. Májusban áthelyezték a hadügyminisztériumhoz, ahol előbb őrnagyi rangban az Elnöki Osztály titkára lett, majd alezredesi, végül 1849 májusától ezredesi rendfokozatban az osztály vezetőjévé nevezték ki Debrecenben.

Júliusban megbízták a tiszántúli és a Duna–Tisza közi népfelkelés megszervezésével és vezetésével. Fő feladata a Tisza bal partjának őrzése, az orosz fősereg átkelésének megakadályozása volt. Július 25-én Tiszafürednél alig ezerfőnyi különítménye élén meghiúsította az első átkelési kísérletet, de az orosz fősereg két nappal később bekövetkező támadása a hídfő feladására kényszerítette. Ezt követően Debrecenben csatlakozott a feldunai hadsereg oldalvédjének szerepét ellátó I. hadtesthez.

Az augusztus 2-i, a magyar fél részéről Nagysándor József tábornok vezette debreceni csatában csapatának nagy része megsemmisült, ő maga pedig a világosi fegyverletételnél esett fogságba. Először 1849. december 29-én Aradon halálra, majd néhány héttel később 16 év várfogságra ítélték. Kufsteinben raboskodott, 1856-ban szabadult kegyelemmel. A kiegyezés után Abaúj megye levéltárnoka, illetve az Abaúj Megyei Honvédegylet elnöke lett. Kassán hunyt el 1881-ben.

Forrás: Bona Gábor:
Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban 2.
Miskolc: Miskolci Egyetem, 2015

Vajon a kor katonai törvényei értelmében jogszerű volt-e a Korponay Jánosra elsőként kirótt halálos ítélet?

Hermann Róbert, az MTA doktora, a Veritas Történetkutató Intézet Dualizmus-kori Kutatócsoport vezetője, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese

Korponay János aktív cs. kir. katonatisztként került a honvédséghez, s szolgálatban maradt az 1848. október 3-i uralkodói kiáltvány után, amely Magyarországot ostromállapot alá rendelte, s egyben felszólította a tényleges és volt, de a honvédségben szolgáló cs. kir. tiszteket a császári zászlók alá való visszatérésre. Ezt az Itálián kívüli cs. kir. csapatok fővezére 1848. október 17-én, majd november 13-án, végül 1849. január 12-én kiáltványban megismételte. Korponay ennek ellenére maradt, sőt elfogadta az előléptetéseket is.

Ezzel elkövette a fegyveres lázadás bűnét, amelynek az ítéleti tétele már önmagában lehetett halálos ítélet. De Korponay szolgálatban maradt az 1849. április 14-i trónfosztás és a függetlenség kimondása után is, ami azt jelentette, hogy osztrák értelmezés szerint elkövette a felségárulás vétkét is – itt pedig a megállapított bűnösség esetén egyértelmű volt a halálos ítélet. A tetejébe Korponay 1849 júliusában a Tisza menti népfelkelés parancsnokaként fegyveres szolgálatot is teljesített, ami súlyosbító körülménynek számított. Ezért ítélték első fokon halálra. (Így jártak el egyébként a többi, „hasonló cipőben járó” cs. kir. tiszt esetében is.)

Miután azonban az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzése miatt komoly nemzetközi felháborodás támadt, az osztrák kormány október végétől leállította a halálos ítéletek végrehajtását, s az első fokon halálra ítélteket börtönbüntetésre ítélte. Korponay 16 éve a legsúlyosabbak közé tartozott (efölött csak a 18 és a 20 év volt, annál többet nem szabtak ki); s önmagában az a tény, hogy Kufsteinbe küldték, ami a legrosszabb hírű várbörtön volt, illetve hogy csak 1856-ban szabadult, mutatja, hogy rendkívül bűnösnek tartották.