A magyar sebészet Szent Jobbja, melyet Deák Ferenc faragott meg az örökkévalóságnak
A Magyar Nemzeti Múzeumban október 26-ig látogatható Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című, az MTA első kétszáz évét bemutató kiállításon sok más izgalmas tárgy között látható egy aprócska fafaragvány, melyet nem más, mint a haza bölcse készített orvosa, Balassa János iránt érzett megbecsülése jeléül.
A alábbi fotón látható tárgy kétségkívül nem egy pipa, pedig akár lehetne az is. Deák Ferenc ugyanis szenvedélyesen szeretett pipázni, ahogy szenvedélyesen szeretett faragni is. Faragványai között találunk pipaszárat, de papucsokat, papírvágót, levélnyomót, orsót, rokkát és sok egyéb más apró tárgyat is – mint ezt a különleges, csupán 7 × 12,7 × 7 centiméteres jobb kezet.
Nem pipa ugyan, de nem is akárki kezéről van ám szó. A Magyar Nemzeti Múzeumban október 26-ig látogatható Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című, az MTA első kétszáz évét bemutató kiállításon nem más, mint Balassa János sebészorvos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja kezének faragott mását láthatjuk.
Deák Ferencet szoros kapcsolatok fűzték a Magyar Tudományos Akadémiához, kora legnevesebb tudósaihoz. „A haza bölcse” és „a nemzet prókátora” az MTA tiszteleti, majd igazgatósági, igazgatótanácsi tagja is volt, ő szerkesztette 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának folyamodványát az uralkodóhoz. Ebben az intézmény – mint a magyar nyelv és tudományosság legfőbb támaszának – fennmaradását szorgalmazta az önkényuralom idején. Alkotmányellenesnek tartotta az osztrák kormány beavatkozását a hazai tudományos életbe. Úgy gondolta, a Magyar Tudományos Akadémia autonómiájának garantálása elválaszthatatlan a Magyar Királyság alkotmányos rendjének helyreállításától.
Az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot követő, centralizált és Magyarország beolvasztását célzó, elnyomó évek alatt Deák neve összeforrt az ellenállás fogalmával, de a háttérbe húzódva is felhasznált minden alkalmat a nemzet erkölcsi erejének és reményének táplálására (például közadakozásra szólított fel jó barátja halála után a Vörösmarty-család megsegítésére – a temetés néma tüntetéssé vált). Később az osztrák–magyar kiegyezés előkészítésében és létrehozásában kimagasló szerepet töltött be, a magyar küldöttség vezetője is ő lett.
Balassa János (1814–1868), akinek jobb kezét Deák faragványa örökítette meg az utókornak, a 19. századi hazai orvostudomány egyik legjelentősebb, iskolateremtő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja volt. Bécsi tanulmányait követően, 1843-tól – rövid megszakítással: a szabadságharc után rabságot szenvedett – haláláig a sebészet nyilvános rendes tanára volt a pesti egyetemen. Fontos szerepe volt az érzéstelenítések és tükrözések hazai kórházakban való elterjesztésében. Erzsébet királyné orvosaként ő segítette világra Mária Valéria főhercegnőt, és páciensei között tudhatta Deák Ferencet is.
Neves tanítványa volt Korányi Frigyes, a magyarországi orvostudomány szintén meghatározó alakja, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Korányi Balassa tanítványaként, mint katonaorvos, részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. A szabadságharc leverése után Korányi Frigyes elkerülte a bebörtönzést, így mestere kiszabadulásában aktív szerepet vállalhatott: ő vezette a küldöttséget a pesti rendőrfőkapitányhoz, hogy közbenjárjanak Balassa elengedéséért.
Balassa Jánost a kiegyezés után, 1868 tavaszán, sebészprofesszori működésének negyedszázados évfordulóján már ünnepségek sorozatával köszöntötték. Erzsébet királyné monogramos gyémántgyűrűvel fejezte ki jókívánságait, és a pályája csúcsán lévő Balassa tisztelői, barátai sokféleképp fejezték ki iránta érzett megbecsülésüket: Ybl Miklós tervezte meg házát, Deák Ferenc pedig orvosa iránt érzett hálából saját kezűleg faragta meg diófából „a magyar sebészet Szent Jobbját”. Sajnálatos módon Balassa János még ugyanazon év decemberében, mindössze 54 évesen elhunyt.
A Varázshatalom kiállításon egyébként egy Balassa Jánost ábrázoló, rejtélyes mellszobor is látható: az alkotást nem az MTA rendelte, sőt, feltételezhetően csak a második világháború után került az Akadémia székházába, korábbi leltárakban nincs nyoma. A büsztöt sokáig Engel József szobrának vélték, amely példány azonban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban található, ahova a család hagyatékából került. Az akadémiai portré készítője jelenleg ismeretlen.