Megismertünk egy olyan világot, amihez hasonlót korábban senki nem látott – Ősi Attila paleontológus gondolatai a Nekem a tudomány című rövidfilmsorozatban

Ősi Attila már 16 éves korában tudta, hogy őslénykutató szeretne lenni. Amikor élete első fosszíliáit, a Kárpát-medencét egykoron kitöltő Pannon-tengerben élt csigák, kagylók 40-50 millió éves maradványait megtalálta Ajka határában, Padragkút dimbes-dombos vidékén járva, nem tudott betelni a gondolattal, hogy hazánk területén réges-régen trópusi tenger hullámzott. „Elkezdtem ezen fantáziálni, és úgy gondoltam, hogy én ezt minél jobban szeretném megismerni, minél több ősmaradványt szeretnék gyűjteni, hogy a múlt élővilágát a lehető legjobban megismerjem.” Amikor beleásta magát a témába, rájött, hogy Magyarországon is lehetnek olyan tájak, ahol akár dinoszauruszok maradványaira is rá lehet bukkanni. Így esett, hogy barátaival Iharkút közelében, egy egykori bauxitbányában feltárt kréta kori homokkőrétegben egy korábban nem ismert dinoszaurusz koponya- és állkapocstöredékeire bukkantak. (Ez volt az Ajkaceratops kozmai, melynek maradványait az MTA által támogatott kutatócsoport 2009-ben tárta fel.)

„Életem legszebb évei voltak ezek a felfedező évek, hiszen minden szinte új volt. Megismertünk egy olyan világot, amihez hasonlót korábban senki nem látott – emlékezett vissza a kutató erre az időszakra, a 40 fokban végzett ásatási munkákra, a leletek felfedezésének örömére, a csontok beazonosítására, az eredmények rangos folyóiratokban való publikálására. – Ezek olyan pillanatok, amelyeket az ember nem felejt el, amelyeket örül, hogy átélt. És ez az a passzió, amit szeretnénk megélni.”

Ősi Attila szerint a természet megismerésének vágya, a felfedezés öröme hajtja a tudomány minden területén a kutatók többségét. Ma azonban olyan felgyorsult világban élünk, amelyben a „profit” és a „változtass” a kulcsszavak, mindent ezeknek rendelünk alá. Ennek pedig fő eszköze a pénz, így leginkább azok a tudományos kérdések, azok a tudományos irányok, feladatok, projektek kapnak támogatást, amelyek rövid határidőn belül profitot hoznak a társadalom számára. Ezzel kapcsolatban Ősi az alapkutatások fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen rengeteg olyan felfedezés történik a világban, amely nem hoz azonnal pénzben kifejezhető hasznot, viszont később akár egész tudományágak megszületéséhez járul hozzá.

„Természetesen nehéz olyan dologra pénzt áldozni, ami nem hoz holnapra vissza kétszer annyit. De ne felejtsük el, hogyha ennek a piramisnak kiszedjük a lábát, akkor egy ideig élvezhetjük a hasznát annak, amit tudunk, de egy idő után már kevés lesz. És aztán újra fölépíteni a piramist, az alapokat lerakni, nem fog egyik évről a másikra menni” – fogalmazott a paleontológus.

Nekem a tudomány – Kutatói vallomások

Az idén alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia sorozatának szereplői között sokféle tudományterület művelői megtalálhatók. De közös bennük az, hogy vallják: a tudomány, a tudományos módszer a legjobb út a világ és az ember megismeréséhez és megértéséhez. Ez a tudás pedig mindenki számára elérhető és hozzáférhető.

A tudomány iránti bizalom gyakran szándékos gyengítésével szemben sokan keresik a kapaszkodókat, a biztos pontokat. Ilyen biztos pont immár 200 éve a Magyar Tudományos Akadémia. A nemzeti intézmény, amely minden időben hiteles forrás a tényeket megkérdőjelező, sokszor szinte ellenőrizhetetlennek tűnő információáradatban.

A sorozatban megszólaló kutatók gondolatai alapján egyértelművé válik a laikus számára is, hogy a tudomány művelői egy sokszínű, mégis egy nyelvet beszélő közösség tagjai. A tudomány ugyanis a 21. század elején széles körű együttműködést igényel. Csak nemzetközi összefogással működtethető eredményesen. Az emberiség közös tudáskincse sok-sok egymást követő kutatói generáció teljesítménye. Kutatónak lenni felelősséggel is jár: annak vállalásával, hogy mindazt a tudást és eredményt, ami a kutatás során felhalmozódott, azoknak is átadja, akik nem foglalkoznak tudománnyal.